1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Lovász Szakma Kiváló Tanulója...

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai támogatásával április 3. és április 5. között a Lovász SzKTV döntőjére Mezőhegyesen, iskolánk szervezésében került sor. Hosszas és lázas előkészületet követően fenntartónk, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. közreműködésével három izgalmas versenynapon vagyunk túl. Kilenc iskola tizenhat lovász tanulója mérette meg magát, a Kozmát Gergely Melinda Edit és Kalicz Laura képviselte. A szerdai ünnepélyes megnyitón Molnár Nikoletta tanárnő köszöntőjének elhangzása után Tarkó Gábor igazgató úr köszöntötte a versenyző diákokat, kísérő tanáraikat, meghívott vendégeinket. „Mezőhegyesre a lovasember hazajön.” A Ménesintézet és az itteni lovas képzések történeti áttekintését követően Igazgató Úr elmondta: nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy elnyertük a verseny rendezésének jogát. A megnyitóra elfogadta meghívásunkat Pap István Tibor a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, Janesz János a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. állattenyésztési igazgatója, Dr. Kása Róbert a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályának vezetője, Dr. Kulcsár László a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, Mitykó Zsolt Mezőhegyes város polgármestere, Varga Magdolna a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakképzési referense, valamint Székelyné Bognár Júlia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzési referense. Képzési referens asszony a verseny szervezésében és lebonyolításában is segítségünkre volt. Tóth Ferenc a versenybizottság elnöke bemutatta a versenybizottság tagjait és a pontozó szakértőket: Boros Ferencet, Zajzon Andrást, Erdődy Mihály Csabát, Balázs Attilát, Rombauer Tamást, Susánszky Pált és Szász Attilát. Ezután Kassai Zoltán 12. A osztályos tanuló előadásában hallhattuk Szabó T. Anna Útravaló című versét. Az ünnepség zárása után a versenynap a gyakorlati feladatokkal folytatódott két helyszínen: a ménesudvarban zajlott a díjlovaglás, a lovaspályán pedig a díjhajtás. A gyakorlati feladatok második részét ebéd előzte meg a Hotel Noniusban, ezután kellett a lovász tanulóknak a lótenyésztési és lógondozási gyakorlati feladatokat bemutatni a versenybizottság előtt, mint például a ló szakszerű felszerszámozása és szabályos felvezetése. Ezen a tanáraik nem vehettek részt, ezért számukra szabadidős programokkal készültünk, megtekintettük a Ménesbirtok telephelyeit, valamint ellátogattunk a Génbank-Semex Magyarország Kft.-hez ahol Veres Zoltán ügyvezető úr tenyészbika felvezetéssel és előadással készült a vendégeknek.

A második napon az elméleti feladatokon volt a sor, a verseny a Hangai épület emeletén folytatódott. A felkészítő tanárok csak a földszinten tartózkodhattak, ezért a szóbeli versenyt, diákjaik feleletét egy kivetítő segítségével élőben nézhették. Délután lehetőségük volt a versenyzőknek is egy kis pihenésre, tanáraikkal közösen a Fedeles Lovardában ménfelvezetést láthattak, illetve a Mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjteménybe látogathattak el, ahol Tarkó Gábor igazgató úr tartott tárlatvezetést. Néhány bátor érdeklődő a régi Nagyiskola pincéjében létrehozott félelmetes szabadulójátékot is kipróbálhatta, ahol sikerrel vették a feladványokat és „kiszabadultak”. A Hotel Nonius csapata és Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács jóvoltából egy rendkívül színvonalas vacsorán vehettünk részt, itt lehetőség volt kötetlen beszélgetésre, valamint kapcsolatépítésre. A vacsora előtt iskolánk tanulói, Bucsu Márk és Nánási Gábor Markos-Nádas „Katonadolog” című kabaréját adták elő, igen hitelesen.

Pénteken mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést, hamar megtelt a Ménesbirtok előadóterme. A záró eseményre elfogadta a meghívásunkat Pap István Tibor a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, Dr. Kulcsár László a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, Mitykó Zsolt Mezőhegyes város polgármestere, Varga Magdolna a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakképzési referense, Szűts Gézáné a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzési igazgatója, valamint Székelyné Bognár Júlia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzési referense. Pap István Tibor köszöntötte a megjelenteket és megosztotta a versenyen tapasztalt pozitív gondolatait. A Ménesbirtok különdíjjal készült a mezőhegyesi indulóknak, Gergely Melinda és Kalicz Laura egy-egy értékes karórát vehettek át Vezérigazgató Úrtól. Szűts Gézáné a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzési igazgatója a helyezést elért tanulókat és hozzátartozóikat meghívta az április 15-16-án megrendezésre kerülő Agrár Szakma Sztár Fesztiválra, Tóth Ferenc a versenybizottság elnöke pedig értékelte a versenyt. A verseny résztvevői és kísérő tanáraik, valamint a versenybizottság és a pontozó szakértők részére ajándékcsomagokkal és emléklappal készültünk, melyeket Tarkó Gábor igazgató úrtól és Magyar Tibor gyakorlati oktatásvezető úrtól vehettek át. Átadásra kerültek a verseny eredményét tanúsító hivatalos értesítések is. Tizenhat versenyzőből tizennégyen is 71%, vagy afeletti összteljesítményt értek el. A szakmai vizsgájuk valamennyi vizsgafeladata alól mentességet kapnak 100%-os teljesítménnyel és jeles eredménnyel.
Nagy öröm számunkra hogy Gergely Melinda Edit a negyedik, Kalicz Laura pedig az előkelő második helyet érte el a versenyen! A verseny kiemelt kategóriáinak átadására is sor került, Laura a NAK különdíját és serlegét vehette át kiváló gyakorlati munkájáért. Tarkó Gábor igazgató úr serleget és oklevelet vehetett át a kiváló gyakorlati oktatásért. A Mezőhegyes Szakképzéséért Alapítvány különdíjban részesítette a legjobb szóbeli teljesítményt nyújtó versenyzőt, a legjobb díjlovast és a legjobb fogathajtót is. Kalicz Laura a legjobb díjlovas különdíjában részesült, a díjakat Magyar Tibortól, az Alapítvány alapító tagjától vehették át.

A versenyen az alábbi dobogós helyezések születtek:
III. helyezett: Mikó-Szabó Klaudia a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója, felkészítő tanára Vígh Attila.
II. helyezett: Kalicz Laura a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulója, felkészítő tanára Perei Gábor.
I. helyezett: Matesán Veronika a Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakközépiskola és Kollégium tanulója, felkészítő tanára Rásky Péter.

A verseny kiemelt kategóriáinak különdíjai:
A legjobb szóbeli teljesítményt Lázár Klaudia Panna, a Fáy András Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium versenyzője nyújtotta.
A legjobb díjlovas Kalicz Laura, a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője volt.
A legjobb díjhajtó Kollár Valentina Ditta, az Agrárminisztérium Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának versenyzője volt.

A Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola köszönetet mond a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a megrendezéshez nyújtott anyagi és szakmai támogatásért! Köszönettel tartozunk Iskolánk és a Ménesbirtok munkatársainak a verseny lebonyolításában nyújtott segítségért, a versenybizottságnak és a pontozó szakértőknek pedig a kitartó szakmai munkájukért. Hálásak vagyunk a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek a gyakorlati feladatok helyszínének, a Hotel Noniusnak pedig az étkezés és a szállás biztosításáért.
A verseny magas színvonalú megszervezéséért és lebonyolításáért külön köszönet illeti a verseny fő szervezőjét, Magyar Tibor gyakorlati oktatásvezető urat! Gratulálunk iskolánk tanulóinak a nagyszerű helyezésért, büszkék vagyunk rátok! Köszönetet mondunk tanulóink felkészítő tanárainak is: Fekete Krisztinának, Korompai Stellának, Perei Gábornak, Sovák Péternek és Zákány-Rácz Zsuzsannának.

Szöveg: Nagy-György Tamás szakügyintéző
Fotó: Tóth Endre István, Molnár László, Nagy-György Tamás, Tarkó Gábor

A versenyről további fotókat az alábbi linkre kattintva érhet el:
További fotók