A mezőhegyesi ménes – egykor
Kovácsy Béla – Monostory Károly szakirodalmunk tiszteletet parancsoló szerzőpárosa. A három kiadást (1889., 1892., 1904.) megélt Ló és tenyésztése című remekművük alapolvasmány. Utolérhetetlen, egyedi stílus, hatalmas elméleti és gyakorlati ismeretanyag a sajátjuk. Mindezek okán adjuk közre a mezőhegyesi ménesről szóló részletet.
Hitvallásuk a lóról:
„Már a természettől vett alakja s szervezetének sokoldalu képessége, ereje, tanulékonysága és készsége, melylyel kizsákányolható tulajdonságait az ember akaratának alárendelni képes, mind oly állattá teszik a lovat, a melyet az embernek más állattal pótolni lehetetlen.”
Egészen a XVIII. század második feléig kell visszamennünk, hogy mindazt elmondhassuk, a mit elmondani Magyarország ezen büszkeségéről s Európa egyik legnagyobb méneséről szükségesnek tartunk.
A mezőhegyesi ménesintézet II. József császár dicsőséges uralkodása alatt 1785-ben létesíttetett. Alapítása körül elévülhetetlen érdemeket szerzett Csekonics József vértesszázados, a kinek javaslata s tervezete alapján állíttatott fel tulajdonképpen e ménesintézet, de sőt ő volt az, a ki keresztülvitte, hogy az ország lótenyésztésére az állam az eddigieknél általában nagyobb áldozatokat fordítson.
Csoportkép lóval
Kőszegen szegényes, de nemes szüléktől 1757-ben született s 1774-ben lépett a Dajasassa nevet viselő ezred kötelékébe, hol a lovak tanulmányozásával kiváló előszeretettel foglalkozván, gyors előléptetésben részesült.
Az ez alkalommal szerzett tapasztalatait összefoglalva, részletes tervet dolgozott ki arra nézve, miként lehetne az ország lótenyésztését emelni és felvirágoztatni azon esetben, ha annak érdekében az állam a maga részéről is kiterjedtebb intézkedéseket foganatosítana. Ezen tervezetet nyújtotta azután át
II. József császárnak, ki azt szívesen fogadta s egy bizottságnak adta ki megbírálás és javaslattétel végett. (E bizottság tagjai valószínűleg a következők voltak:
gróf Hoditz tábornok, Cavallar őrnagy, Wollstein Amad János egyetemi tanár, báró Einsiedel pótlovazás-ügyi parancsnok és Montgalany. (Ruisz: Mezőhegyes története.)
Életkép a parancsnoki előtt
Előnyben a hazai tenyészanyag
Ezen bizottság Csekonics tervezete alapján kimondotta egy pepinér-ménes alapításának szükségét, hogy ezáltal egyrészt megtakaríttassék azon tetemes összeg, a mely jó ménekért évente a külföldre vitetik.
Az uralkodó ezen tervet jóváhagyta s a szükséges anyakanczák beszerzése tárgyában intézkedvén, elrendelte egyidejűleg, hogy ezen ménes Magyarországon állíttassák fel, bizottságot küldvén ki a czélszerűnek mutatkozó hely megválasztására.
A bizottság választása a Csanád vármegyében fekvő mezőhegyesi koronauradalomra esett, mely hajdanában a Szent István király által 1030-ban alapított marosvásári, később Csanádinak nevezett püspökség javadalmazásához tartozott.
Csoportkép lóval
Csekonics „erélyesen” munkához lát
Az új ménes helyének kitűzése után Csekonics kapitány bízatott meg az építkezések felügyeletével és a törzsménesek elhelyezésével, ki is munkájához azonnal és erélyesen hozzálátott s a felügyeletére és vezetésre vonatkozó tervezetet is ő készítette el, melynek alapján a ménes azonnal katonai kezelés alá vétetett, a mely azután oly nagy előnyöket mutatott fel, hogy annak fentartása mind e mai napig — bármely szempontból tekintjük is — indikáltnak bizonyult. Ezen szervezési munkálatai közepette, Cherzonba való utazása közben lepte őt meg a császár, ki is az eddig teljesített összes munkálatokat szemügyre vévén, teljes megelégedését és jóváhagyását nyilvánította s elismeréséül a fiatal századost magyar ménes és pótlovazási parancsnok czímmel ruházta fel.
3 éves mének a nyereg alatt
Döntő a testalkat
Csekonics a »fajta« elnevezésre s a Mohamedig felvihető ősökre sokat nem adott s egyedüli súlyt a jól szervezett testalkatra fektettetett. Igazolja ezt azon lóállomány, melylyel az intézet alapítása után a tenyésztés megindult.
Az udvari ménesekből már ekkor is, főleg azonban 1803-ban hozattak át spanyol és nápolyi eredetű mének. Nevezetesen pedig 1803-ban került Lippizáról Maestoso és Montedoro, Kladrubból Generalissimo, Kopcsánból (Nyitram, holicsi járás) Mondó stb. Nevezetesebb mének voltak ezeken kívül Incitato (erdélyi), Ottelló, Hallás, Sauvage, Mercurio Arabs Viczay stb.
A ménes létszáma 1790-ig változatlan maradt. Ekkor nyílt meg a mezőhegyesi ménes-intézetnek fiókja: a bábolnai ménes, hová a mezőhegyesi anyaménes egy része beosztatván, az állomány némileg alászállt.
Fogat a lovarda előtt
A szilaj ménes
Maga Csekonics is különös előszeretettel az egészen szilaj méneskezelést gyakorolta s azon meggyőződésben élt, hogy a legjobb hadi és gazdasági lovak csakis a szilaj ménesekből kerülhetnek ki. A méneket tehát télen-nyáron a kanczák között tartotta s a rokontenyésztéstől sem irtózott. Sőt maga is kísérletet tett s a híres Mercurio ménnel két éven át tulajdon három csikóját fedeztette s a származott utódok külem tekintetében egészen az apára ütöttek, erő és fejlettség tekintetében pedig azt még felül is múlták.
Négyesfogat a központban
Csekonics mindjárt kezdettől foganatosított intézkedéseinek köszönhető, hogy az olyannyira elegyes anyag aránylag rövid idő alatt nagyon szépen kiegyenlítődött, úgyannyira, hogy midőn a magyarországi főurak a ménes megtekintésére meghivattak, közülök az egyik odanyilatkozott, hogy a mezőhegyesi lovak határozottan egy külön jelleget képeznek s más ménesbeliektől oly feltűnően különböznek, hogy a mezőnegyesi ménes ivadékát alkatáról is azonnal meg lehet különböztetni.
A kitört törökháború idején 1788-ban Mezőhegyesnek — közel fekvén a háború színhelyéhez — feladatává tétetett a hadsereg remonda-szükségletét és élelmezését is ellátni.
F.K.
Forrás: Kovácsy Béla és Monostori Károly
A ló és tenyésztése
Budapest, 1889. április hó
Képválogatás: Tóth Endre István