1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Három világbajnokság egymás után

III. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága

Mezőhegyes, 2017. szeptember 6-10.

 

Magyarország 2015-ben megpályázta, elnyerte és Mezőhegyes rendezte az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságát.

Az általános szakmai elismerés alapján a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) a 2016., a 2017. és a 2018. évi világbajnokság szervezését is Mezőhegyesre bízta és megvan az esély, hogy a 233 éves, patinás intézmény hosszú távon is e rendezvény házigazdája legyen.

 Mezőhegyes az utóbbi évek innovatív, szakmai, szellemi, anyagi fejlesztéseseinek eredményeként ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovas élet térképére. A felújított, korszerű pályákkal, infrastruktúrával, szakmai-szellemi háttérrel rendelkező, rusztikus intézmény a lovas versenyek nemzetközi hírű, kedvelt helyszíne.

Mezőhegyes messze nem csupán egy újabb verseny-helyszín! Sokkal több annál. Mezőhegyes az élő lovasmúltunk.

Az új fejlődési pályára állt intézmény a magyar mezőgazdaság és állattenyésztés, valamint a Kárpát-medence, Európa lótenyésztésének is meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója.

A tudatos, szakszerű tenyésztői munka, a tenyészkiválasztás rövid idő alatt világraszóló eredményeket hozott, három védett történelmi lófajtánk – a Nonius, a Furioso North Star és a Gidrán–megalkotásához vezetett. (Sehol a világon egy helyen három lófajtát nem tenyésztettek ki.)

A világbajnokság rendezésére szóló újabb megtisztelő bizalom a magyar lovaskultúrának, hagyományainak, versenyrendezőink sokszor bizonyított hozzáértésének, szakavatott munkájának, messze földön híres vendéglátásunknak és mindenek előtt a világ fogatsportjában több mint fél évszázad alatt kivívott rangunknak szól.

A világ- és Európa- bajnokságokon világhírű hajtóink 96 érmet – köztük 41 aranyat – nyertek. Magyarország 12 világ- és 3 Európa-bajnokságot rendezett.

A magyar fogathajtó szakág kiírása alapján a világbajnokságra a legalább két minősítő versenyen elért, minimum 6,0 hibapontos eredménnyel kvalifikálódhattak az 5, 6 és 7 éves lovak.

Előnevezéssel 8 ország 49 fogata jelentkezett a világbajnokságra.

 F. K.

 

Program kép

 

 

 

 FEI WORLD DRIVING CHAMPIONSHIPS FOR YOUNG HORSES

6th-10th September 2017, MEZŐHEGYES (HUN)

 

FEI FIATAL FOGATLOVAK VILÁGBAJNOKSÁGA

  1. szeptember 6-10., MEZŐHEGYES (HUN)

 

NOMINATED ENTRIES / NÉVSZERINTI NEVEZÉSEK

 

 

  COUNTRY / ORSZÁG 5Y H /

5 ÉVES

6Y H /

6 ÉVES

7Y H /

7 ÉVES

TOTAL
1. AUSTRIA / AUSZTRIA 1 2 4 7
2. GERMANY / NÉMETORSZÁG 8 5 1 14
3. GREECE / GÖRÖGORSZÁG 2 1 3
4. HUNGARY / MAGYARORSZÁG 6 3 5 14
5. ITALY / OLASZORSZÁG 1 1 2
6. LUXEMBOURG / LUXEMBURG 1 1 2
7. POLAND / LENGYELORSZÁG 3 2 1 6
8. ROMANIA / ROMÁNIA 1 1
  TOTAL 22 13 14 49