November óta Kovács Norbert az új vezérigazgatója a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságnak. Az utóbbi évtizedekben nem volt olyan vezetőváltás a cég életében, mint a mostani, ugyanis eddigi vezetője, Pap István Tibor Mezőhegyes polgármesteri székébe távozott, de tanácsadóként továbbra is részt vesz a cég életében.
Pap István Tibor és Kovács Norbert. Történelmi pillanat
Hazánk mezőgazdaságának zászlóshajója a ménesbirtok, így annak vezetése egy laikus megfigyelő szerint a nagy felelősség mellett biztosan nagy megtiszteltetés is. Ezért mindkét vezetőhöz szólt a kérdés: milyen érzésekkel adta át, illetve vette át a cég vezetését?
Pap István Tibor: Az elmúlt 30 évben minden vezetőváltás konfliktusokkal volt terhelt, és arra soha nem volt példa, hogy a cég éppen távozó vezetője segítse a következő munkáját.
Ez most olyan történelmi pillanat, ami egyébként a normális nemzetközi gyakorlat: a folyamatosság érdekében egy nagy cég élén a váltásnál bent tartják az előző vezetőt. Én erre törekszem, és örülök, hogy olyan ember került a cég élére, aki kész elfogadni a segítséget.
Azzal pedig, hogy polgármester lettem, továbbra is Mezőhegyes ügyét szolgálom.
Kovács Norbert: Ez a döntés megkönnyítette a helyzetemet a kollégákkal való kapcsolatfelvételben, azáltal, hogy nincs aknamunka, nincs félrevezetés, az iratok nincsenek eltéve a szekrény mélyére, hanem nyílt lapokkal játszunk, őszintén beszélünk, és megosztjuk egymással véleményünket a cég ügyeiről. Az pedig, hogy egy ilyen cégnek kerültem az élére, elképesztően nagy megtiszteltetés és felelősség. A 235 éves épületbe belépve már a falak között is érzi az ember a történelem súlyát.
Hogyan fogadta, amikor felkérték a ménesbirtok vezetésére?
K. N.: Mellbevágott. Napokig csak a családommal beszéltem a felkérésről, nagyon keveset aludtam, amíg nem döntöttem. Korábban már álltam hasonlóan nehéz választás előtt, amikor egy sokkal rosszabb helyzetben lévő cég vezetésére kértek fel. Arra is igent mondtam, mert hittem abban, hogy a befektetett munka meghozza a sikert. Ha a körülményeket tekintjük, ahhoz képest ez inkább jutalom. Természetesen itt is nagy ára lesz az eredményeknek, sokat kell értük dolgozni, és egy kis szerencsére is szükség lesz.
Összességében itt egészen mások a jelzők, a körülmények, és a cég nagyságrendje sem összehasonlítható más vállalkozáséval, valamint Mezőhegyes fogalom a mezőgazdasági szakmában.
A vezérigazgató és a polgármester szoros együttműködése mit hozhat akár a birtoknak, akár a városnak?
P. I. T.: A város élén még nem volt olyan ember, aki a birtokból jött. Nekem is jó volt a kapcsolatom az előző polgármesterrel, de most, azt gondolom, Kovács Norberttel még hatékonyabb együttműködést tudunk kialakítani a város érdekében.
A cég a legnagyobb adófizető és a legnagyobb foglalkoztató. A dolgozók nagyjából 90 százaléka mezőhegyesi lakos. Betűjét tekintve a törvény is ménesbirtokról szól, de szellemét tekintve szól a településről, a térségről, az egész agráriumról. Ha a település vezetése okos, akkor megpróbálja minél nagyobb mértékben kihasználni ezt az óriási lehetőséget, mert az elmúlt 3 évben ennek a törvénynek a megvalósítása érdekében több mint 20 milliárd forint érkezett az 5 ezer fős kisvárosba.
Úgy tűnik, a városvezető már feladta a leckét: a városnak is profitálnia kell a ménesbirtok fejlődéséből.
K. N.: Igen, de elhangzott az is, hogy a város szeretne az elsőszámú partner lenni a cég munkájának segítésében. Amit egyébként szerintem is meg tud tenni. Azt pedig minden cégvezető tudja, hogy a helyi önkormányzattal, a képviselő-testülettel és a polgármesterrel való viszony meghatározó egy cég életében. Egy nagy cég esetében ez hatványozottan igaz. A mi viszonyunk tehát tényleg tökéletes alap ahhoz, hogy jól működő önkormányzat és cég legyen Mezőhegyesen.
Mikor lesz helyi lakos? Mert a kapcsolatok szorosra fűzése után már ez volna a következő lépés…
K. N.: Én ízig-vérig jászsági gyerek vagyok, ezzel együtt kellemesen érzem magam itt, Mezőhegyesen. Ez is Alföld, ha nem is a Jászság. Mezőhegyesi lakos nem tudom, hogy mikor leszek, de biztos, hogy töltök itt annyi időt, mintha itt laknék. Mert ha jól végiggondoljuk, a munkahelyén – ha szívvel-lélekkel csinálja – több időt tölt az ember, mint ott, ahol valóban lakik.
Tudom, hogy nagyon korai erről beszélni, de amikor kiderült, hogy itt lesz vezérigazgató, biztos felmerült Önben, hogy mi mindent szeretne, miben szeretne nyomot hagyni.
K. N.: Igen, vannak álmaim, terveim… Ami biztos, hogy a cég mérete, neve és eddigi tevékenysége meghatározzák, hogy milyen irányba kell elindulni. A vetőmagüzem determinálja, hogy mindig is nagy volumenű lesz a hibridkukorica-előállítás. A két állattenyésztő ágazatban zajló beruházások vetítik előre a jövőt.
Azt gondolom, hogy ilyen adottságok mellett megvan az a társadalmi felelősségünk, hogy olyan technológiákat kell megvásárolnunk, bevezetnünk és kipróbálnunk, amiket, amikre máshol, másnak nincs lehetősége. Nekünk kell levonnunk a következtetéseket, hogy valami működőképes-e, rentábilisan megvalósítható-e, és hogy ezek az információk tényleg szolgálhatják a magyar mezőgazdaság egészének jövőjét.
Ha egy magyar embert megkérdezünk, Mezőhegyesről a ló jut először eszébe. Ezt a tradíciót viszi tovább, vagy kicsit más az elképzelése?
K. N.: Mezőhegyesen, amíg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. létezik, addig lesz ló. Részletesen kidolgozott stratégia alapján dolgozunk, amit széles körben megvitatunk. Lehet nagyon komoly minőségű szakmai munkát kisebb állománnyal végezni, mert a nagyobb állatlétszám nem jelent nagyobb szakmaiságot. Ebben az ágazatban is a legjobb megoldást kell megtalálni. A lóágazat így is, úgy is veszteséges lesz, tehát gazdasági szempontból szükséges rossz, de ezzel együtt muszáj jól csinálni. Ezt vallom, és szerintem a tulajdonos is.
P. I. T.: A lótenyésztés a Mezőhegyesről szóló törvényben is rögzítve van, tehát nem is kérdés, hogy a lótenyésztés kötelezettség. A mértéke már lehet kérdés, de ez is ugyanolyan, mint az új technológiák kérdése, amelyeknek üzleti kockázata van. A második világháború óta a ló a világon már sehol nem profitorientált tevékenység. De itt más a helyzet.
Azt gondolom, hogy a ménesbirtoknak küldetése van, amit gazdaságilag nem lehet kimutatni.
K. N.: Én ugyanezt gondolom: a tulajdonosnak, az eredményorientáltság mellett, el kell fogadnia, hogy mivel ez egy bemutatható tangazdaság, és élen járunk, igenis vannak olyan plusz költségek, ágazatok, plusz munkaerőigény, adminisztrációs igény, melyek mind rontják a cég eredményességét. De ha tangazdaság akarunk lenni, akkor ezeket viselni kell.
Tizenhat itt töltött év után lezárult egy korszak az életében.
P. I. T.: Amit lehetett ezen a pályán, azt elértem, büszkén és nyugodt lelkiismerettel állok bárki elé, aki erről a 16 évről kérdez. Azt szoktam mondani, az én küldetésem Mezőhegyes, amit lehet így is, úgy is szolgálni. De akár polgármester vagyok, akár vezérigazgató, tanácsadó vagy ügyvezető a kft.-nél, vagy műszakvezető a szarvasmarhatelepen, akkor is Mezőhegyest szolgálom.
Nagyon fiatal csapatot irányít. Ennek van valamiféle jelzésértéke? Az ifjú generáció beért abba a korba, hogy hatalmas lendülettel menni kell, vagy ez nem szándékos, hanem így alakult?
K. N.: Szerintem ebben van egy kis szerencsefaktor is. De örülök, hogy itt vannak a fiatalok, akik nem pályakezdők: az ágazati igazgatók, a vezetők, akár a vetőmagüzemben, akár az állattenyésztést tekintve fiatalok, de már tapasztaltak, ráadásul helyiek, és érződik rajtuk a tettrekészség. Remélem, tudok nekik segíteni egy kis kitekintéssel, figyelemfelhívással, frissítő gondolatokkal. Aki itt dolgozott egész életében, az nem biztos, hogy érzi, mekkora lehetőség a ménesbirtokon dolgozni. Nekik természetes, hogy ilyen földeken dolgozhatnak, hogy ekkora egybefüggő területek vannak, hogy a gépesítettség mindig megoldott volt, az öntözővízről nem is beszélve. Azt szeretném, ha látnák, hogy mindez nem magától értetődő, és örülnék, ha magasabbra tennék a lécet magukkal szemben.
P. I. T.: Az elmúlt 3 évben nagyon sokan elmentek a ménesbirtoktól, mert elérték a nyugdíjkorhatárt. Itt felső- és középvezetőkről beszélek, az ő helyüket vették át a 35 és 45 közötti fiatalok, akiknek 10-15 éves szakmai gyakorlatuk van, és nem a nulláról kezdtek. Talán szerencsénk van, hogy ez így alakult. Kicsit magasztosabb gondolattal is megközelítve a kérdést: Csekonics József, aki a ménesbirtok alapítását javasolta, 28 évesen már az intézmény vezetője volt. Kozma Ferenc 35 évesen vette át a ménesbirtok irányítását és Gluzek Gyula szintén 28 éves volt, amikor kinevezték jószágigazgatónak.
A vezérigazgató látott-e már valami, feltétlenül az első időszakban megoldandó feladatot? Vagy egyelőre tájékozódik, és később fogalmazza meg a teendőket?
K. N.: Azt érzem, hogy a szervezet mérete, az elmúlt időszak rengeteg változása megtépázta az emberek bizodalmát. Nem mernek hosszú távon gondolkozni, sőt lehet, hogy nem is tudnak, pont amiatt, hogy mindig napi ügyeket kellett megoldani. Mostantól viszont hosszú távú stratégia szerint dolgozhatunk, komoly elérendő célokkal. Nemcsak a gazdasági eredményekre gondolok, hanem a szakmaiakra is. Tudatosítani kell valamennyi kollégában, hogy ők a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság igazgatói, traktorosai, állattenyésztői, belovaglói, irodistái. Mindenkinek éreznie kell a felelősséget, hogy itt senki nem lehet átlagos semmiben, mert itt mindennek a legjobbnak kell lennie. Minden ágazatban az kell, hogy ezt a felelősséget érezzék, és tudjanak élni a lehetőséggel; legyen ambíciójuk, tudásuk és tanulni akarásuk ahhoz, hogy ezt a cég érdekében használni tudják. Ez biztos, hogy kulcskérdés lesz.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság