Gergely Imre Vasdiplomás mezőgazdasági mérnök, a volt Mezőhegyesi Törzsállattenyésztő Állami Gazdaság /és jogutódjai/Ló – törzstenyésztője, a Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület alapító tagja életének 88. évében, 2018. július 10-én elhunyt.
Tevékeny, tartalmas életének jelentősebb mozzanataira tiszteletadással emlékezünk!
Gyulán 1930. szeptember 7-én született. Az elemi iskola négy osztálya után a Polgári Fiúiskolát is Gyulán végezte el. Már a szülői házban a gazdálkodást folytató nagyapja felfigyelt a gyermek lovak iránti szeretetére, a gazdálkodás iránti érdeklődésére. Tanulmányait az Ókígyósi Mezőgazdasági Középiskolában tett érettségi után az Agrártudományi Egyetemen folytatta, 1952. évben szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát.
Végzés után rövid ideig a Felsőnyomási Állami Gazdaságban gyakornokként dolgozott, de néhány hónap elteltével leghőbb vágya teljesült, s a Mezőhegyesi Törzsállattenyésztő Állami Gazdaságba nyert felvételt. Hamarosan a Gazdaság 65-i ménesének vezetését bízták rá. Majd előrelépve a peregpusztai kerület állattenyésztője lett. 1961 évben e nagy múltú és kiváló állattenyésztéséről ismert gazdaság ló – törzstenyésztői kinevezését nyerte el. Az akkori szervezés szerint a juh törzstenyészeti munkakört is neki kellett ellátnia. Már az idekerülésétől kezdve részt vett a Mezőhegyesen kitenyésztett három lófajta, a nóniusz, a gidrán, a furioso-north star háború utáni létszám és minőségi regenerálásának munkájában. Ezalatt nagy gyakorlatot szerzett mind a tenyésztés, mind a ménesek üzemeltetési munkáiban. Irányította a 13 000 hektár területű gazdaság akkor még nélkülözhetetlen igaerővel való ellátását. Törzstenyésztői kinevezése után a fiatal szakemberre új, nehéz feladatokat róttak. Az országos irányító szervek érezve az igaerő szerepét átvevő gépesítés elkerülhetetlenségét, új célokat tűztek ki a mezőhegyesi ménesek számára. A hagyományos fajtákat Mezőhegyesről más tenyészhelyekre helyezték át, ott folytatandó további nemesítésüket. Mezőhegyes feladatává a jövő igényének megfelelő versenyló tenyésztését, valamint az ugrósport céljára alkalmas új fajta kitenyésztését tették.
Mint törzstenyésztő bármennyire szerette is a hagyományos, kiváló minőségű törzsállományokat, két választása lehetett: vagy az áthelyezett állománnyal távozik, vagy vállalja az új tenyésztői feladatot. Ő az utóbbit választotta. Az országos központ irányításával és a helybeni munkatársaival kezdték el a versenyló tenyésztést és a mezőhegyesi sportló kitenyésztését. A hagyományos nóniusz fajta törzskanca egyedeiből és fiatal kancákból az áthelyezési utasítás ellenére sikerült visszatartania (igás szolgálati fogatok nélkülözhetetlenségére hivatkozva) egy kisebb csoportot. Ezek egy ideig az új fajta előállítását szolgálták, majd egy évtized elteltével velük sikerült a hagyományos mezőhegyesi nóniusz fajta újraélesztését elindítani. E ma már legendás hírű tette nélkül talán elveszett volna ez a fajta, vagy csak nagy nehézségek és hosszú idő elteltével lehetett volna rekonstruálni a nóniusz fajtát.
A Mezőhegyes számára feladatul meghatározott új tenyészirány, a versenyló tenyésztés indításaként a pusztaberényi ügető ménes lóállományát helyezték át Mezőhegyesre. A külső szakemberek féltő érdeklődéssel kisérték az áthelyezett ménes sorsát, hisz a mezőhegyesieknek nem volt tapasztalatuk az ügető, mint speciális versenyág lovainak tenyésztéséhez. Ám nem kellett sokáig várni az eredményekre. Az itt született első évjárat csikói felnevelve és a versenypályára kerülve méltó versenytársai voltak a másik két hazai ügetőménes lovainak. A következő évek már Derby nyerőket is adtak. A mezőhegyesi ügető versenyló tenyészet első két évtizedében 13 Derby nyerőt és 7 hazai pályán rekordot javító teljesítménnyel bizonyította a lótenyésztést irányító Gergely Imre és az ágazatban dolgozó munkatársai magasszintű munkáját. A mezőhegyesi tenyésztők tehát az 1961-ben kapott feladatok egyikét, az ügető versenyló tenyésztését kiválóan teljesítették.
Az 1961-ben kiadott rendelkezés szerint Mezőhegyes másik új feladata a magyar sportló fajta kitenyésztése. A hagyományos fajták áthelyezése után itt maradó, vegyes fajtaösszetételű lóállománnyal kezdődött a munka. Induláskor a sportban kipróbált kancák száma a tenyésztési feladathoz képest nagyon kevés volt. Gergely Imrének sikerült az innen elhelyezett félvér állományból néhány sportteljesítménnyel rendelkező kancát visszahozni. Tovább keresve a teljesítménnyel rendelkező lovakat, csere útján sikerült az ugrósportban és a military szakágban egyaránt kitűnően szerepelt 16 éves Pillangó nevű kancához jutni. Sor került néhány értékes holsteini kanca importjára. Apai ágon angol telivér méneket és Németországból bérelt és vásárolt hannoveri és holsteini méneket állítottak tenyésztésbe. Ez a következetes tenyésztői munka már az 1970-es évek elejétől jó eredményeket hozott a hazai versenyzésben a tenyészet és tenyésztők számára. Az 1980 évi Moszkvai Olimpián a tenyészet három lova szerepelt eredményesen. A 23 éves tenyésztői munka, az elért versenyteljesítmények alapján, valamint a kialakult új tenyészet 60 kancájának tenyészértékével indokolva kérte Mezőhegyes az újfajta állami minősítését. A Mezőgazdasági Minősítő Intézet 1984. május 16-án kiadott oklevelében Mezőhegyesi Sportló néven államilag minősített fajtává nyilvánította az új fajtát.
Az eredményes szakmai munkája mellett mi tette Gergely Imrét olyan egyéniséggé, akit szinte mindenki tisztelt és szeretett? Természetessége, természetéből fakadó barátságossága, közvetlensége. A magának megfogalmazott egyik életelvet, miszerint „Legjobb befektetés a barátság…” egész életében tartotta, s ebben nem is csalódott.
Fiatal szakemberként vonzódott s nagy tisztelettel közeledett, az akkor még aktív, legálisan, vagy fél – legálisan dolgozó, képzett, nagy tapasztalattal bíró szakemberekhez. Tőlük nagyon sokat tanult. E régi szakemberektől az akkori (politikai) irányítás szinte mindent elvett, mellőzöttek voltak. Gergely Imrétől pedig éppen a szakmai tudás iránti alázatot érezték megnyilvánulni, s ez szolgált egész életre szóló barátságuk alapjául.
Szakmai munkája során is sokoldalú tapasztalatot szerzett mind vezetőitől, mind a ménesekben dolgozó idősebb ménesvezetőktől. Ő maga is a gyakorlatban, a ménesekben érezte jól magát. A lótenyésztés szakágában és szakterületén olyan gyakorlati tapasztalatokkal bírt, amilyet csak nagyon kevés ember mondhatott magáénak.
Gergely Imrének kiváló adottsága volt a lovak származásának megjegyzésére. Fejében a lovak ezreinek pedigréje volt, s bármikor szükség volt rá, az „kéznél”volt. Ez igen jó támasz volt a tenyésztői munkája során.
Kiváló érzéke volt a lovak küllemi bírálatához, valamint az egyedek színek, jegyek szerinti megismeréséhez. Még 80 éves korán túl is jól emlékezett fiatalkorában megismert lovak jegyeire, bélyegeire.
A szakmai munkáját, a mezőhegyesi lótenyésztés ügyét mindenek elé helyezte. Gondolatában sem fordult elő soha, hogy Mezőhegyestől megváljon, bármilyen lehetőségek csábították. Ez a ragaszkodás a szakma és a hely szeretetén túl annak a mezőhegyesi szakember – baráti közösségnek is köszönhető volt, amelynek sok tagja, csakúgy, mint Ő, egész életük munkáját Mezőhegyesnek szentelték. Gergely Imre nyugdíjazásáig 38 évet, majd még közel 4 évet szolgált Mezőhegyesen.
Újabb és újabb színes emlékek törnek fel az elmúlt évtizedek homályából. Akik ismerték őt sok-sok történettel tudnák folytatni az emlékezést. Tegyék is ezt mindnyájan, hisz: „csak az hal meg, akit elfelejtenek…”
Mi nem felejtjük el, emlékeinkben velünk lesz egész életünkben.
A megemlékezést a kortárs, munkatárs, 70 hosszú éven át jó barát
Török Imre dr. jegyezte.
Írta: Dr. Török Imre
Fotó: Somogyvári Anett
Fotón szerepel: Gergely Imre-Pap István Tibor
