Egyre gyakoribb jelenség, hogy a vidéken élő fiatalok otthonuktól távol, de legalábbis egy nagyobb városban keresik boldogulásuk kulcsát. Nem így a vésztői Kincses Marica, akit több évnyi távollétet követően hazahúzott a honvágy és egy vállalkozóvá válást segítő pályázat, amelynek segítségével mindössze 24 évesen letette lovasiskolája alapjait.
A Békés megyei fiatal úgy véli, a sors akarhatta, hogy a lovak szerelmese legyen, amikor a helyben megrendezett lovas napok tomboláján egy pónilovat nyertek. Annak ellenére, hogy a család sem istállóval, sem karámmal nem volt felkészülve az újdonsült négylábú fogadására, nem adták be a derekukat az őket sorjázó ajánlatoknak, és örömmel vitték haza az ifjú patást. Marica hozzátette, bár ő nem emlékszik rá, de édesanyja elmondása szerint nővéreivel ezt megelőzően már kitartóan rágták szüleik fülét, hogy legyen egy pónijuk, ezért az újságban lévő hirdetésekre is mindig felhívták a felnőttek figyelmét. Az ekkor még csak nyolcéves vésztői lány nagy álma volt, hogy állatorvos legyen belőle, a lovakkal kötött barátsága azonban némiképp eltérítette eredeti elképzelésétől, és onnantól kezdve már mindegy volt, hogy mi lesz, csak a négylábú patásokkal kelljen törődnie.
Az általános iskolát követően Mezőhegyesen elvégezte a lótartó és –tenyésztő szakot, Békéscsabán leérettségizett, majd lovasoktatói végzettséget szerzett, a gyakorlatát pedig már a romániai Csomaközön töltötte. Az eredetileg hat hétre szóló programból azonban a kölcsönös megelégedés hatására másfél év lett, így Marica A-tól Z-ig megismerte a lovardák körüli munkálatokat és az oktatással járó teendőket. Ezt követően párjával Budapestre költözött, és Dunaharasztiban vállalt munkát, ahol a 22 hónapostól 73 évesekig oktatta a lovagolni vágyókat, majd Kiskunlacházán lóápolóként tevékenykedett.
Úgy gondolom, hogyha valahol jó a főnök, akkor valószínűleg a munkahely is az lesz. Romániában nagyon jól kijöttem az ottaniakkal, szerettem ott lenni. Akkor még meg se fordult a fejemben, hogy én egyszer majd lovasiskolát vagy lovardát szeretnék üzemeltetni. Majd utána, mikor Dunaharasztiba kerültem, ott már több ellenszenves emberrel találkoztam. Nagyon sokat tanultam azon a helyen, hogy milyen mások a városi emberek, hogyan kell kezelni őket, hogyan kell velük beszélni. Ott döntöttem el, hogy elég volt, hogy nekem valaki megmondja, mit csináljak
– idézte fel Marica az önállóvá váláshoz vezető eseményeket.
A vésztői lány elárulta, olyannyira hozzászokott a kinti szabad levegőhöz és az állatok közelségéhez, hogy a budapesti egyszobás lakásból szüntelenül hazahúzta szíve a Békés megyei kisvárosba, a Széchenyi program pályázati lehetősége pedig mintegy tálcán kínálta fel a lehetőséget, hogy visszatérhessen vidékre. Noha szeretett volna a fővárosban lovas rendőrként dolgozni, egészségügyi okokból ezt nem tehette meg, így egy csepp kétely nem maradt benne, hogy szülővárosában szeretne boldogulni. A döntés évében mindössze 23 éves volt, a család mégis örömmel fogadta Marica elhatározását. Egyedül csak nagymamája fogadta szkeptikusan, féltve és óvva attól, mennyire lehet rentábilis egy vidéki vállalkozás.
A lovasiskolának helyet adó portát röpke egy hónap alatt megtalálták, ahol már egy istálló és további felhúzott épületek várták, így lényegesen gyorsabban beindíthatta vállalkozását, mintha szó szerint a nulláról kellett volna építkeznie. Jelenleg a Kisfaludy turisztikai pályázat keretében év végéig magánszálláshellyé korszerűsített vendégház szolgál otthonául, mert a ház körüli állatok, egy kutya, négy macska, két nyuszi, négy törpemalac és három ló mindennapos elfoglaltságot jelentenek, míg a még felújítás alatt álló kisház irodaként és közösségi térként funkcionál majd a továbbiakban.
Jelenleg a lovasiskolával járó teendőket teljesen egyedül látja el, édesapja csak a felújítási teendőkben segédkezett, pedagógus édesanyja pedig a július-augusztusban megszervezett három egyhetes tábornál dolgozott a keze alá.
Az első tábort kifejezetten lovastáborként szervezték meg, de Marica megjegyezte, a helyiek sokallták érte a 25 ezer forintot, ezért egy önkormányzati EFOP pályázatnak köszönhetően a további kettőt már lovas és honismereti táborként szervezték meg, ami húsz 14 évnél idősebb helyi fiatalnak biztosított ingyenes részvételi lehetőséget. Míg a lovastáborban elméleti és gyakorlati oktatás is folyt, addig utóbbi kettőben a vésztői lány nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a fiatalok megismerjék a vésztői és környékbeli értékeket.
Találkoztak egy helybéli kosárfonóval, seprűkötővel, a Vésztő Kultúrájáért díjjal kitüntetett Varga Gizella népi iparművésszel, ellátogattak egy önellátó tanyára és megfordultak a helyi református templomban is. Marica a honismereti táborok során döbbent rá arra, hogy a digitális világban felcseperedő gyerekek többsége nem látott még közelről malacot, nyulat vagy lovat, ezért sokan elsőre meg sem merték simogatni az amúgy végtelenül szelíd állatokat, sőt még attól is irtóznak, hogy a sárban összekoszolják magukat.
A legjobb eredményt egy fiúval értem el. A honismereti táborban első nap még azt mondta, nem megy be a lovakhoz, majd másnap már a karámból szedtem ki, azóta pedig mindennap jön, és már lovagol is. Egy kislány pedig a malacoktól félt, amik nem nagyobbak, mint egy közepes méretű kutya, hétvégére viszont már ő is megsimogatta és megetette őket. Nem tudom, miért lehetnek olyan jó hatással a lovak az emberi lélekre, egyszerűen nyugalmat sugároznak, hisztizni pedig inkább a malacok szoktak. Mikor a tábor idején kivittem a lovakat a patamosóhoz a napi lóápolásra, valaki csak picit megsimogatta, majd odébb állt, de mikor látta, hogy a többiek bújnak a nyaka alatt, veszik fel a ló lábát, akkor egy idő után már ő is szerette volna kipróbálni
– beszélt az állatok közelségének pozitív hatásairól Kincses Marica.
A vésztői lovasiskolába jellemzően fiatalok járnak: jelenleg a legkisebbek, az 5-7 évesek dominálnak, őket követi a 10-16 éves korosztály, illetve egy 27 és 30 éves lovas gazdagítja a csoportot, akik pusztán a kikapcsolódás miatt keresik fel hétről hétre Maricát. Noha a lovasiskola csak ez év márciusban nyitotta meg kapuit, a vésztői lány már most sok tervet forgat a fejében.
Elsősorban még magamat is szeretném fejleszteni, ezért minél több továbbképzésre szeretnék eljutni, mellette pedig folyamatosan járok edzésre a volt tanáromhoz, Ökrös Sándorhoz, aki annak idején felkarolt és biztatott, hogy ne hagyjam abba, mert van hozzá érzékem. A lovasoktatás szempontjából minél hamarabb szeretnék egy fedeles lovardát, mert a nyári napsütés nagyon megterhelő a lovasok számára, és idővel szeretnék egy közepes méretű lovat is beszerezni. Jövőre már tervezem, hogy szabadidős versenyeken indítom a tanítványaimat, amiben sokat segít, hogy szeptemberben megkaptam a bírósági végzést, hogy bejegyezték a Nyergelj, fordulj! Lovas Egyesületet
– sorolta rövid és hosszú távú terveit a fiatal vésztői vállalkozó.
A 2021-es évre is tervben vannak már a nyári lovastáborok, és ha a vírushelyzet is engedi, az eredeti tervhez hűen azok már bentlakásos jelleggel folyhatnak le, ami mellett még családi napok, illetve évszakhoz kapcsolódó foglalkozások, így például aszalás, kukoricatörés és szüret, is tervben vannak. „Az idő során, ahogy alakulunk és fejlődünk, egyre több lovas fog jönni, ezért biztos, hogy föl kell vennem majd egy alkalmazottat. Az elmúlt pár évben itt, Vésztőn a lovas szakma kezd elterjedni, sok fiatal lovásznak, patkolókovácsnak és belovaglónak tanul. Ha minden jól alakul, őket is tudom majd alkalmazni” – beszélt a helybéli fiatalok foglalkoztatásának lehetőségéről a fiatal vésztői vállalkozó.
Marica nem titkolta, keresik és élnek is a különböző pályázati lehetőségekkel, mert véleménye szerint Vésztő hiába kisváros közel 7 ezres lakosságával, az emberek olyan zárkózottak, mintha egy népes nagyvárosban élnének, a fiatalok pedig nem járnak ki a szabadba, hanem a virtuális világba feledkeznek. A fiatal vállalkozó így küldetésének tekinti, hogy a lovardában szervezett programjaival kicsalogassa a négy fal közé visszavonult fiatalságot, és megismertesse őket az idősebbek és az ő hagyományaikat továbbvivő generációk képviselte értékekkel, amik így reményei szerint helyben marasztalja, még jobb esetben pedig akár arra is ösztönözné őket, hogy azon szakmák valamelyikében találják meg a boldogulásukat.
Marica Vésztőn akar dolgozni, vésztői embereknek akar szórakozást, kikapcsolódást nyújtani. Csak az a vágya, hogy átadja a lovak iránti szeretetét, a lovaglás tudományát. Biztosan küzdelmes lesz az első gazdasági éve, de azzal, hogy hazajött, talán példát tud mutatni másoknak is abban, hogy kitartással, dolgozni akarással, akár egy jó ötlettel (amit még támogatnak is) azt csinálhatja, ami a szíve vágya, itthon
– fogalmazott büszkeséggel telve Marica édesanyja.
Címlapkép: Getty Images
Forrás: hellovidek.hu