1. Főoldal
  2. Hírek
  3. A Ménesbirtok iskolája megkezdte...

„Próbáld megérteni az embereket. Ha megértitek egymást, akkor kedvesek lesztek egymáshoz. Jól ismerni egy embert, soha nem vezet gyűlölethez, szinte mindig szeretethez vezet.”
(John Steinbeck)

Közel háromszáz diákkal, öt különböző képzéssel és új névvel kezdhetjük meg a 2019/2020-as tanévet. A Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségét a Hangai postakocsi állomás és fogadó műemlék épülete előtt tartottuk, az eseményen Krébesz Cintia 12. A osztályos tanuló konferált. Az iskola zászlajának fogadása közben az Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos diákja, Tar Zsombor trombitált. Megjelent vendégeink köszöntését követően Tarkó Gábor igazgató úr tartotta meg tanévnyitó beszédét.

Elmondta, hogy hamarosan megkezdődik az iskola teljes felújítása: a Hangai-épületből a Ménesbirtok irodaépülete lesz, valamint teljesen megújul a főépület és a tanügyi épület. Az intézmény székhelyén megkezdődő építkezések okán el kell költöznünk a volt cukorgyári üzemi konyha épületébe. Két tanév elteltével megújulnak a jelenlegi székhelyünkön található tanműhelyek, megvalósul a kollégium teljes rekonstrukciója – ferőhelybővítéssel -, új sportcsarnok és az egykori lőtér helyén uszoda is épül. „Kedves Diakjaink! Aki közületek két-három vagy több tanévet fog járni ebbe az intézménybe, látni fogja es részese lesz a folyamatnak, amint a Ménesbirtok iskolája hazánk legszebb, és egyik legkorszerűbb szakképző iskolájává válik!” – ígérte az igazgató. Bár a változás úgy tűnik állandó, a hagyományok tisztelete, az oktatásban alkalmazott – pedagógus generációkon át örökített – módszerek és közös célok, a történelmi korszakoktól független erkölcsi normák és értékek határozzák meg a 108 éves szakképző intézmény szellemiségét. Mindez együtt biztosítja a kontinuitást, a folytonosságot. „Új diákjainknak azt kívánom, hogy találjátok meg a helyeteket ebben a közösségben! A régi diákjainktól pedig azt kérem, segítsétek őket ebben! Erre utalt a beszédem elején elhangzott idézet. Nem az iskola neve, falai, a tankönyvek, az új oktatási eszközök, a képzési kínálat vagy az ösztöndíj mértéke, vagy akár a tanulmányi és versenyeredmények számítanak igazán! Szeretném, ha éreznétek, következhet akármilyen változás, ebben az iskolában mindig a tanulók, a gyerekek, a dolgozók, az emberek lesznek a legfontosabbak.”

Igazgató úr gondolatai után Zelk Zoltán: Ez már az ősz című versét hallgathattuk meg Diós Anna 10. L osztályos tanuló előadásában. Bemutattuk az iskola új pedagógusait és munkatársait is: Varga Tibor Krisztián angol szakos tanárt, Deli Zoltán magyar nyelv és irodalom szakos tanárt, Krajcsovics Zsuzsanna lovász szakoktatót, Barna Tamás patkolókovács oktatót, Tar Balázs hegesztő oktatót, Szűcs Sándor mezőgazdasági gépjavító szakmai elméleti oktatót, valamint Jován Richárd belovagló oktatót. Kotroczó Mónika 11. L osztályos tanuló Szabadi Lívia: Intelem című versét szavalta el, majd Janovszki László általános igazgatóhelyettes bemutatta az új osztályfőnököket és osztályaikat. Arra kérte a tanulókat, hogy fogadják be az új diákokat, érjenek el közösen eredményeket. Kilenc osztályban 140 új tanuló kezdte meg a tanulmányait a Ménesbirtok iskolájában, a teljes létszám pedig 280 fő.

Az esemény zárásaként a vendégek részére állófogadást tartottunk a Hangai épületében, az osztályok pedig az osztályfőnökök vezetésével elfoglalták az osztálytermeiket.  

Szöveg: Nagy-György Tamás szakügyintéző
Fotó: Mundrucné Benkő Anita titkár, Nagy-György Tamás szakügyintéző és Dr. Schmidt Gábor tanár