Az osztrák-magyar kiegyezés évében, 1867-ben lépett trónra Japánban Meidzsi császár. A Meidzsi-reformok vezéregyénisége maga a császár volt, bár tényleges szerepe a nagyarányú politikai és szociális változásokat eredményező intézkedésekben máig vitatott. Japánban felszámolták a feudális maradványokat, központosították és korszerűsítették a közigazgatást, bevezették az általános tankötelezettséget – számos „nyugati tudományt” is felvettek a tantervbe. Nyugati mintára alakították át a kormányzati, gazdasági és pénzügyi rendszert. Jelentős iparosítás kezdődött, meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, földreformot hajtottak végre és eltörölték a szamurájok kiváltságait. Az új hatalmi elit egy részét a gazdag délnyugati országrész szamurájai alkották, ugyanakkor 1877-ig több szamurájlázadás tört ki a rendszer ellen. A főváros a nevét Tokióra („keleti főváros”) változtató Edó lett.
A reformok elsődleges célja volt a hadsereg újjászervezése, hamarosan Japán is a modern, imperialista nagyhatalmak sorába lépett. Mozgékony, erős hadiflottát építettek; az új szárazföldi hadsereget parasztokból sorozták, nyugati egyenruhában és főként nyugati tűzfegyverekkel, puskákkal harcoltak. A japánok nagy hangsúlyt helyeztek a külföldön megszerzett ismeretekre, ezeket elsősorban a gazdaság felépítésében és a harcászatban hasznosították. Így jutottak el Mezőhegyesre, ahol természetesen a lótenyésztést tanulmányozták.
A dualizmus korában kezdett kibontakozni Japán és Magyarország kapcsolata, Japán és az Osztrák-Magyar Monarchia 1869-ben hivatalos államközi kapcsolatot létesített. Több magyar utazóról, kutatóról, műgyűjtőről számolhatunk be, akik jártak Japánban és tudósítottak a távoli országról. A félszáz tagot számláló Iwakura-küldöttség két évet töltött külföldön, hogy behatóan tanulmányozza a nyugati civilizációt. 1873-ban Bécsben is jártak, ahol gróf Andrássy Gyula külügyminiszter fogadta őket. Az 1904-1905-ben zajló orosz-japán háborúba a Monarchia két magyar tisztet, Dányi Bélát és Ferenc Ervint küldte megfigyelőnek. Külföldiként Reményi Ede hegedűművész játszhatott először a császár előtt 1886-ban és még sorolhatnánk. A japánok közül viszont nagyon kevesen fordultak meg hazánkban, ne felejtsük el, hogy a japán társadalom korábban hosszú ideig elzárkózott a külvilágtól. Éppen ezért érdekes, hogy a századfordulón a japán császári lovasság tisztjei ellátogattak a Magyar Királyi Állami Ménesbirtokra, ahol gróf D’Orsay Olivér ezredes, ménesparancsnok fogadta őket. Tóth István református lelkész városunk történetéről írt munkájához még használhatta a Ménesbirtok régebbi vendégkönyveit. „Megmaradt a Ménesbirtok egyik vendégkönyvkötete, amely mindössze két évtizedet ölel fel, mégis, a könyv bizonysága szerint 1883 és 1902 között Ausztrália kivételével mindegyik világrészből jártak szakemberek és érdeklődők Mezőhegyesen…, olyan távoli országokból is, mint Japán, Kína, India, Egyiptom…”
Az első fotón Motohiko Nagayama őrnagy látható 1900-ban a Parancsnokság épülete mögött. A kép bal oldalán látható, félrehúzott mellfa bizonyítja, hogy bizony a Parancsnokság épületében akkoriban még lovat is tartottak. (Az épület azért lehet kevéssé ismerős olvasóinknak, mert a felvétel az átépítés előtti, eredeti állapotot mutatja, mégpedig az épület mögött egykor volt „angol ízlésű növények parkja”, vagyis az angolkert felőli nézetből.)
A másik felvétel a japán lóvásárló delegáció tagjait örökíti meg. Az 1904-ben készült amatőrkép a sikeres vásár után készült a vevőkről és az eladókról, s láthatóan valamennyiük arcáról elégedettség sugárzik. A Meidzsi-reformok a nyugati, modern világ számos kulturális vívmánya mellett annak szokásait is átültették Japánba, így az öltözködési szokásokat is. Érdemes megfigyelni a delegáció tagjainak utazóruháját. Az akkor divatos, keskeny, kihajtós gallérral készült szövetkabátot, s hozzá keménykalapot viseltek.
Szöveg: Tarkó Gábor képzési igazgató
Fotó: Mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjtemény fotóarchívuma
A felvételeket gyűjtötték: Kerekes György és Cseh Pál
