Dévényi [Dvorschák] János ezredes 1933 és 1945 között Mezőhegyes utolsó ménesparancsnoka volt. Meghatározó érdemei voltak abban, hogy az első világháborút követően a ménes Mezőhegyesen fennmaradhatott, a lóállomány nemesítése ismét fejlődött, felgyorsult.
1920-ban a mezőhegyesi ménes történetének legsúlyosabb válságát élte meg. Számszerű adatokat Erdész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának igazgatója, főlevéltárosa közöl A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között című összefoglaló munkájában:
„A ménes közvetlenül a megszállást megelőzően 1407 lovat számlált, ám a román csapatok kivonulásukat megelőzően 1149 lovat, a teljes állomány 82%-át elvitték. A számszerű veszteséget súlyosbította, hogy a megszállók kiválogatták a tenyészanyag színe-javát. A Mezőhegyesen maradt 258 lóból álló töredék-ménesben 3 mén, 1 próbamén és 105 tizenhat éven felüli kanca volt. Felrémlett annak a veszélye, hogy a Mezőhegyesen három emberöltőnyi idő alatt odaadó munkával gondozott és nemesített törzsek egy részét nem tudják helyreállítani. A megszállás sokkja nem múlt el nyomtalanul. 1920-ban és 1921-ben több felelős beosztású lótenyésztési szakember fogott tollat, hogy óva intse a Földművelésügyi Minisztériumot a megmaradt tenyészanyag visszatelepítésétől. Először Döhrmann Henrik, volt ménesparancsnok fejtette ki azon véleményét, hogy a Dunántúlra menekített tenyészmének és tenyészkancák nem mehetnek vissza Mezőhegyesre, mert ott, a határszélen nem biztosítható a ménes nyugodt fejlődése. Egy év múlva Jeszenszky Károly fogalmazta meg ugyanezt a gondolatot: „Addig azonban, míg a románok Mezőhegyes központjától hét kilométerre állanak, felelősségem tudatában a Nonius-, Furioso-, North Star- és Gidran anyag ezen egy-két példányát a visszaszállítással még csak a veszély árnyékának sem merem kitenni.”
A ménes esetleges áttelepítése alaposan megváltoztatta volna a ménesbirtok gazdálkodását. A ménes helyben maradása mellett szóló érvek között első helyen szerepelt az, hogy a Dunántúlon nem lenne a ménesnek megfelelő takarmánybázisa, azaz a ménes nem létezhet ménesbirtok nélkül. A mezőhegyesi épületeket és egyéb felszereléseket sem lehetett volna egykönnyen pótolni. A maradás mellett szólt az is, hogy a Mezőhegyesen kitenyésztett törzsek változatlan fenntartásához szükség volt a megszokott környezetre, „a mezőhegyesi televényre”. Az állapotok bizonyos fokú normalizálódása után az áttelepítés gondolata lekerült a napirendről. Első lépésként visszaszállították Mezőhegyesre a sütvényi birtokra menekített 136 Nóniusz, Gidrán és angol félvér kancát. Az ország legkülönbözőbb helyein fekvő méntelepekről hozattak vissza fedezőméneket. Emellett a ménes megbízottai országszerte kutattak a mezőhegyesi törzsek törzskönyvezett, tenyésztésre alkalmas kancái után. A tenyésztőmunka újraindulásakor 60-70 Nóniusz-kanca, 35 Furioso- és North Star kanca képezte a tenyésztörzsek állományát. Kétségbeejtőnek látszott a Gidrán-törzs helyzete. E törzsből a teljes Mezőhegyesen található állományt (186 db) elhajtották a románok. A megszállás előtt elmenekített 25 Gidrán lóval indult újra a tenyésztés. Ez a fajta korábban sem volt olyan elterjedt, mint a másik három, így a vásárlás sem hozott kellő eredményt. A megmaradt Gidrán-anyag nem volt éppen jó minőségű, így e törzzsel kapcsolatban nem az újabb elszaporítás, hanem a megmentés volt a feladat. A szigorú minőségi szelektálás miatt lassan szaporodott a ménes állománya. 1935-ben, az alapítás 150. évfordulóján még mindig csak 900-as létszámmal működött a mezőhegyesi ménes, vagyis az 1918-as állomány 2/3-a volt meg. Minőségi szempontból viszont sikerült elérni a korábbi szintet – állapította meg az évfordulón Dévényi János ménesparancsnok. A ménesbirtok és a ménes lóállományának együttes létszáma soha többé nem érte el a háború előttit, sőt a megszállás előttit sem. A háború utáni legmagasabb állomány sem volt több mint az 1911-es létszám 58,7 %-a. A két mezőhegyesi intézmény összesített lóállománya 1935-ben a megszállás előttinek 68,3 %-át tette ki. Az összlétszám alakulását nem befolyásolta a gazdasági válság. A ménesbirtokon mutatkozik csökkenés, ezt azonban ellensúlyozta az, hogy a ménesben még nem ért véget a számszerű rekonstrukció. Más is bizonyítja, hogy Mezőhegyes lótenyésztését a válság nem érintette közvetlenül: a tenyészmének száma nem változott, a tenyészkancák száma és aránya némi emelkedést is mutat; a legdöntőbb az, hogy a csikóállomány arányában sem következett be jelentős visszaesés.”
A mezőhegyesi ménes megmentésében és a tenyésztői munka újjászervezésében nagy szerepe volt Dévényi János ménesparancsnoknak, aki az általános követelményeket a katonai és gazdasági szempontok együttes figyelembevétele után a következőképpen fogalmazta meg: „Lévén, hogy Magyarország agrárállam, gazdasági célokra alkalmas, erős csontozatú, nyugodt vérmérsékletű, arányos, jó munkabírású lovakra van szükség. Ugyanakkor szükséges az, hogy a lóállomány nagyobbik része katonai célokra, tüzér-, vonathámos-, nyergeslónak is megfeleljen”. Ezen kívánalmaknak leginkább a Nóniusz felelt meg. Erdész Ádám így ír erről:
„Sok szakember dicsérte a Nóniusz takarmányértékesítő képességét, a hidegvérű lovakkal való összevetésekben szó esett az olcsóbb tartásról is. A hidegvérű nagyobb munkateljesítményével a Nóniusz 30%-kal gyorsabb lépésben való járását állították szembe.” Dévényi a Nóniuszról, a mezőhegyesi angol félvérről, valamint a ménes történetéről publikált. Tudjuk róla továbbá, hogy már századosként is Mezőhegyesen szolgált, cseh-morva eredetű családnevét (magyarosan: Dvorzsák) a Horthy-korszak általános elvárásainak megfelelően magyarosította.
A második világháborút követően elbocsátották a ménes éléről, s ezzel együtt megszűnt a Ménesparancsnokság. Az 1950-es évek elején Dévényi ezredest mint a Rákosi-rendszer ellenségét internálták. Egy Miskolchoz közeli helyre került, ahol mezőgazdasági munkát kellet végeznie. 1953-ban szabadon engedték és az unokahúgához, dr. Szántó Dezsőné Dévényi Fedórához költözött. Dévényi Fedóra Dévényi János ezredes öccsének, Dr. Dévényi Rudolfnak a leánya, ma Budapesten él, 97 éves. Kislány korában Mezőhegyesen élt, és később az 1990-es évek második felében is ellátogatott ide a férjével. Élénken élnek benne az emlékek a ménesről és nagybátyjáról. Dévényi János hazatérését követően ismét munkába állt. Egészségi állapota a kitelepítés éveiben nagyon megromlott, alig egy évet élhetett családja körében. Az utolsó mezőhegyesi ménesparancsnok Újpesten nyugszik.
Felhasznált irodalom:
Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. Gyula, 1987, 162-164. p.
Wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1llya_Celesztin
A letöltés dátuma: 2020. január 27.
Képek:
Dévényi János ezredes, ménesparancsnok – portré (41 X 31 cm, olaj, farost)
Pállya Celesztin festőművész egykorú alkotása. A festmény eredetije a parancsnok családjának birtokában van. Pállya Celesztin festőművész (Genova, Olaszország, 1864. március 9. – Nagymaros, 1948. január 15.) eleinte fametszeteket készített és kőfaragással foglalkozott. 1884-ben a bécsi akadémián tanult, később Münchenben, majd 1889-től 1894-ig Budapesten, Benczúr Gyula mesteriskolájában folytatta tanulmányait. 17 éves korában Bécsben már szerepelt kiállításon. Munkái főként vásári jelenetek, állatok, csendéletek és portrék. Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképén ő festette meg a lovakat. Gyűjteményes kiállításai voltak 1906-ban és 1911-ben a Könyves Kálmán Szalonban, 1908-ban és 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1922-ben az Ernst Múzeumban, 1931-ben a Műcsarnokban és 1932-ben a debreceni Déri Múzeumban. Több magyar és külföldi díjat is elnyert. A festészeten kívül foglalkozott még zenével, hegedűkészítéssel és különböző mechanikai problémákkal. 1939-ben Újpest díszpolgára lett.
„Megbeszélés a szabadban”
A kép bal oldalán Tóth István református lelkész látható (szemüveget visel). A református hitélet és a Református Ifjúsági Mozgalom (RIM) szervezője két kötetben foglalta össze Mezőhegyes történetét. A közeljövőben utcát neveznek el róla városunkban. A jobb oldalon, köpenyben látható Dévényi János. (Mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjtemény Fotóarchívuma, Fekete István hagyatékából)
Mezőhegyes teljes lóállományának alakulása (1911-1938)
Táblázat Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között című munkájából
Dévényi János: Adatok Mezőhegyes történetéhez. A Nonius származása és fejlődése című munkájának címlapja és belső oldala
Dévényi János munkái:
Dévényi János: Adatok Mezőhegyes történetéhez. A Nonius származása és fejlődése Budapest, 1931. (Budapesti Hírlap ny.)
Dévényi János: Adatok Mezőhegyes történetéhez. A Furioso és North Star családok, Makó, 1934, Makói ny. /Klny. Marosmenti Gazdából/
Dévényi János: A mezőhegyesi ménes története. Köztelek, 1935.
Dévényi János: A mezőhegyesi állami ménes története. Magyar Katonai Szemle, 1935. 5. évfolyam, 4. negyedév
Szöveg: Tarkó Gábor helytörténész, a Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója
