1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Közlemény a Mezőhegyesi Országzászló...

Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, 2020. augusztus 20-ára terveztük a mezőhegyesi Trianon-emlékmű újraszentelését. Széles körű összefogás valósult meg a történeti kutatás, a tervezés és a kivitelezés számos szereplője között. A mai napig felajánlásból 930.000 forint gyűlt össze a Város- és Környezetvédő Egyesület számláján az Országzászlóra. Ismételten köszönetet mondunk mindazoknak, akik szakmai munkájukkal vagy anyagi hozzájárulással támogatták törekvésünket!

Sajnos az Emlékmű rekonstrukciójának költségei – elsősorban egyes túlárazott költségvetési tételek, illetve a szükséges, ám szerintünk részben indokolatlan közműkiváltások költségei okán – olyan mértékben megnövekedtek, hogy az vállalhatatlan lett. Jelenlegi számításaink szerint a kiviteli terveknek megfelelően bruttó 74 352 683 forintba kerülne az Országzászló, és emiatt nem kerülhetett sor az avató ünnepségre augusztus 20-án. Természetesen még nem mondtunk le az Emlékmű helyreállításáról. 2020-2021 telén, egy későbbi időpontban szeretnénk az avató ünnepséget megtartani, ehhez azonban a költségeket drasztikusan le kell csökkentenünk. Újabb árajánlatokat kértünk be, új költségvetés és ütemterv készül, ugyanakkor a műszaki tartalomból és a korábbi terveinkből nem szeretnénk engedni.

Amennyiben a trianoni szerződés centenáriumának évében, 2020-ban nem kezdődik meg az Emlékmű építése, úgy az Országzászló rekonstrukciójára beérkezett adományokat mindenkinek visszatérítjük.

Szíves türelmüket, megértésüket kérjük!

Tarkó Gábor önkormányzati képviselő, Mezőhegyes Város Települési Értéktár Bizottságának elnöke
Kerekes György elnök, Város- és Környezetvédő Egyesület, Mezőhegyes