Nóniusz

Származása

A napóleoni háborúk során az osztrák császári hadak a francia rosiéres-i ménesből több fiatal mént zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej anglo-normann mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Apja angol félvér, apai nagyapja angol telivér, anyja egy normandiai kanca, angol telivér unoka.

Nonius külleme a legkevésbé sem hasonlított a későbbi, róla elnevezett fajtáéhoz, de mint később kiderült, ez a különösebb szépség nélküli apaállat a ménesben ez idő tájt jellemző arabbal is átitatott spanyol-nápolyi kancákból olyan remek használati értékű ivadékot adott, melyek megalapozták ennek a kiváló fajtának a kitenyésztését. Nonius Senior 1816-tól 1832-ig összesen 17 éven állt a tenyésztésben, s ez idő alatt 368 kancát fedezett, amely fedezésekből 79 mén és 122 kancacsikó született. Utódai közül 15 törzsmén fia fedezett összesen 100 tenyészéven keresztül Mezőhegyesen. Ivadékaival szoros rokontenyésztést űztek, melynek következtében kialakult a fajta konszolidált jellege és a kor követelményeinek megfelelő középnehéz katonai hátas és hámos típus, melyet az akkori hadsereg leginkább igényelt.

A széles körben használt beltenyésztés azonban nemcsak előnyökkel járt, hanem kiütköztek azok a nemkívánatos fajtahibák (durva fej, hosszú hát, keskeny rövid far, ízületi lazaság és gyakori pataproblémák), melyeknek kiküszöbölésére kiváló, szilárd szervezetű angol telivér méneket alkalmaztak (Revolver, Durcás, Vihar, Ürmény, Eredmény stb.). Az így előállított F1 kancákat több generáción át fajtiszta ménekkel fedeztették, s ily módon sikerült a nóniusz konstans jellegének megőrzése mellett hibáinak javítását elérni.

1860-tól 1945-ig 31 olyan angol telivér mént alkalmaztak a mezőhegyesi nóniuszménesben, amelynek tíznél több ivadéka vagy ötnél több törzskancalánya volt, F1 mént viszont mindössze egy esetben (Ürmény Nonius) állítottak a ménesbe. Az így kialakított vonaltenyésztés következtében a fajta egyöntetű és genetikailag stabil maradt.

A kiegyezés után, 1869. augusztus 10-én Mezőhegyes a Magyar Királyi Földművelés-, Iparügyi és Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alá került, s ezen belül a lótenyésztés ügyeit Kozma Ferenc miniszteri tanácsos vezette. Ez az időszak volt Mezőhegyes és a nóniusz fajta aranykora, eredményeit kiállítások, díjazások, elismerések jelzik. A századfordulót nem sokkal megelőzően fedezett Mezőhegyesen az a négy törzsmén, amelyek utódaikon keresztül több generáción át rögzítették és alakították a fajtát.

Ezek a Nonius XXIX, Nonius XXXI, Nonius XXXVI és Nonius XLII, amely mének genealógiai vonalát egy 1943-ban kelt rendelet alapján az előbbi felsorolás sorrendjében A; B; C; D vonallal illetik. Ez a besorolás mind a mai napig fennmaradt annak ellenére, hogy 1965-ben a törzsmének számozását újból 1-gyel kezdték, tekintet nélkül a korábbi vonalbeosztásra. Sok értékes magántenyészet is kialakult a monarchia, majd az utódállamai területén. Híres volt a vokovári és a palánkai ménes.

A II. világháború után a ló katonai hasznosítása gyakorlatilag megszűnt, és a nóniusz főleg az Alföld igáslovaként vált kedveltté. A hetvenes években kísérleteztek a fajta sportirányú átkeresztezésével, de ez szélesebb körben nem tudott elterjedni. 1989-től, a Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület megalakulásától kezdődően ismét a fajtiszta tenyésztés és a génmegőrzés a meghatározó tenyészcél.

Megjelenése, külleme

A fajta származását tekintve tömeges angol félvér, a melegvérű igás lófajták egyik legtömegesebbike. Az idők során két fő típusa alakult ki: a nagyobb és általában fekete színű mezőhegyesi és a kisebb, szikárabb és főként pej színű hortobágyi. A két tájfajta között egyre csökken a genetikai különbség, de a típus különbözősége jól szembeötlő.

A nóniusz legfőbb jellegzetessége a test nagyságával arányos, kissé durva félkos-, esetenként kosfej. Nyaka – a nagy befolyású arab és spanyol-nápolyi ősöknek köszönhetően – magasan, a telivérezett egyedeknél középmagasan illesztett középhosszú, olykor rövid, nem eléggé ívelt. Marja középmagas, izmos, telt. Háta hosszú, középhosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka középhosszú, elég széles, jól izmolt. Fara elég nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Igás jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Ízületei terjedelmesek, inai szárazak. A hasonló testnagyságú és tömegű európai melegvérű fajták között a nóniusz rendelkezik a legszárazabb inakkal és ízületekkel.

• Bottal mért magasság: 155 – 165 cm
• Szalaggal mért magasság: 167 – 180 cm
• Övméret: 180 – 210 cm
• Szárkörméret: 22 -24 cm
• Színe: fekete (kívánatos), pej, sötétpej

Elterjedtsége, állománynagysága

Egészen a 1970-es évekig a ménállomány 20%-át tette ki a nóniusz. Különösen a Dél-Alföldön volt összefüggő tenyészkörzete. Ezt követően, a ló mezőgazdasági jelentőségének csökkenésével számaránya jelentősen visszaszorult. A fajta régi nagy ménesei (Mezőhegyes, Hortobágy) megmaradtak ugyan, de csökkentett létszámmal tenyésztenek.
E két tenyészet adja a ménutánpótlás zömét, itt még fellelhetők az eredeti kancacsaládok is. Népies állománya elsősorban Mezőhegyes és Makó környékén, valamint Hajdú-Bihar megyében alakult ki. Ezen a vidéken működtek egykori törzstenyészetei is, amelyeknek megszűnte után az állomány túlnyomórészt ebben a körzetben maradt, de mára már a Dunántúlon is egyre több tenyésztője található. A törzskönyvi ellenőrzésben tartott kancák száma közel 500.
A köztenyésztésben – éppen gazdasági értékmérő tulajdonságai miatt – még viszonylag sok nóniuszkanca fordul elő, melyek közül jó néhány alkalmas lehet a fajta genetikai bázisának szélesítésére. Magyarországon kívül Romániában, az Izvini ménesben és kis létszámban Szerbiában, helyenként Bulgáriában található még fajtatiszta állomány.