1. Főoldal
  2. Turizmus

Turizmus

A Nemzeti Ménesbirtok Mezőhegyesen, a Dél-Alföldi régió déli részén található.

A birtokot II. József 1784-ben alapította, azonban az itt életre keltett és őrzött hagyományokban 1000 év, sőt, a Honfoglalást megelőző idők emléke tükröződik, hiszen Mezőhegyes azt mutatja meg, hogy a magyar valóban lovas nemzet volt és az is maradt több, mint egy évezred múltán is.  

A birtok a magyar lótenyésztés bölcsője. A ménesbirtok olyan őshonos magyar lófajták génállományának a „vagyonőre”, amelyeket itt tenyésztettek ki és innen lettek világhírűek. Ilyen a nóniusz, a gidrán, és a Furioso-North Star, vagyis a mezőhegyesi félvér. A birtok ugyanakkor mintagazdaságként is működik, és olyan különleges megoldásokat képes bemutatni a mezőgazdasági szereplők számára, melyek nem csak az országban, de Európán belül is kiemelkedőek.

A Ménesbirtokon sétálva különleges atmoszféra hatja át az idelátogatókat, mely többek között a több mint 200 éves épületeknek és a csodás ősparknak is köszönhető. Az alföldi táj szépsége, az erdők, a vadászati lehetőségek a ló és lovasturizmus, valamint az agrártörténeti emlékek sokasága mindazok számára vonzóvá teszi a kisvárost, akik szeretik a természetet és a csendes nyugalmat.

Program ajánlataink

A Ménesbirtok tavasztól késő őszig rendszeresen fogad csoportokat, akik a vezetett látogatások alkalmával megismerhetik a közel 240 éves birtokot, így többek között a 20-as majori törzskanca ménest, a központi ménesudvart, a robotizált szarvasmarha telepet, a vetőmagüzem új csarnokát, vagy éppen a Ménesbirtok gépparkját.

Szolgáltatásaink

Töltse el aktívan szabadidejét itt tartózkodása idején. Béreljen gyermek vagy felnőtt Trekking vagy Túra kerékpárjainkból és járja be a Ménesbirtok lenyűgöző természeti értékeit, és csodás történelmi épületeit, vagy válassza a lovaskocsikázás kirándulással egybekötött határszemlét.

Hangai kávézó

A Ménesbirtok központi irodaépületének földszintjén üzemel a Hangai kávézó, amely olasz kávékülönlegességekkel és finom süteményekkel várja vendégeit a hét minden napján.

20-i büfé

A Ménesbirtok turisztikai szerepét jelentősen erősítendő, a 20-as majori törzskanca ménesben kialakított látogatóközpont és street food büfé. A Nonius és Gidrán kancaménes, a XVIII. században épült istállói és az ottani környezet csodás látványt nyújt az arra látogatóknak, így kedvelt helyszíne a családoknak, és turistacsoportoknak is.

______
2024. december 18, szerda
°C
   ___
  • Hőmérséklet
    °C | °C
  • Páratartalom
    %
  • Szél
    m/s
  • Felhőzet
    %
  • Napkelte
  • Napnyugta
  • CSÜ 19
    °C | °C
    Felhőzet
    %
    Páratartalom
    %
  • PÉN 20
    °C | °C
    Felhőzet
    %
    Páratartalom
    %
  • SZO 21
    °C | °C
    Felhőzet
    %
    Páratartalom
    %
  • VAS 22
    °C | °C
    Felhőzet
    %
    Páratartalom
    %
  • HÉT 23
    °C | °C
    Felhőzet
    %
    Páratartalom
    %
  • KED 24
    °C | °C
    Felhőzet
    %
    Páratartalom
    %