Magyar sportló

Története

A II. világháború után, az 1950-es években a magyar mezőgazdaság átszervezésével a ló addigi szerepét a gépesítés vette át; a hazai lótenyésztés — és vele Mezőhegyes — átalakult, a hagyományos fajták méneseit más gazdaságokba helyezték. 1962-ben a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium a Mezőhegyesi Ménes számára új alapítólevelet adott ki, amely a nemzetközi sportvilág elvárásaihoz igazodó, nagyobb ugróképességű magyar sportló kitenyésztését tűzte célul.

A tenyésztéshez vegyes összetételű törzskanca-állomány (nóniusz, mezőhegyesi félvér, gidrán és ismeretlen eredetű kancák) állt rendelkezésre, amely később importált és magyar tenyésztésű kancákkal egészült ki. Holsteini, hannoveri és angol telivér méneket állítottak tenyésztésbe; kiemelt jelentőségűek voltak Ramzes Junior, Aldato, Hajnal és Wendit, valamint az angol telivér mének.

Eredmények

A mezőhegyesi sportlótenyésztés elindítása után 18 évvel, az 1980-as moszkvai olimpián a magyar csapat a IV. helyen végzett. A csapat mindhárom lova és a tartalék ló is mezőhegyesi tenyésztésű volt, ezzel igazolva a helyes tenyésztési irányt. A mezőhegyesi sportló 1984-ben állami fajtaelismerést nyert.

A fajtaelismerést követő évtizedben a rendszerváltozás hatásai a tenyésztésben is jelentkeztek: a törzskanca-állomány részben megőrizte genetikai értékeit, az eredmények azonban elmaradtak. A mezőhegyesi sportló ma a hagyományos kancacsaládok értékeit és a korszerű, teljesítményközpontú sportlótenyésztést kapcsolja össze.