Történet

A birtok életre hívásának közvetlen történelmi előzménye az 1740-től 1763-ig tartó osztrák örökösödési, majd a hétéves háború. Ezek során a monarchia lóállománya mennyiségében lecsökkent, minőségében pedig leromlott. A monarchia uralkodónőjének, Mária Teréziának volt a gondolata, hogy a császári és királyi hadsereg remondával (utánpótlás lóval) való ellátása érdekében, de főképpen az ismétlődő török veszélyre felkészülendő, az Al-Duna térségében Bécs védelmére katonai ménesbirtokot hozzon létre. E tervet fia, II. József császári és királyi apostoli felség kegyelmes parancsolatának 1784. december 20-án kelt alapítói határozatával valósította meg a Dunától keletre, a Kárpát-medencében.

A birtok Csekonics József vérteskapitány parancsnoklása és tervei alapján 18.127 ha legelős pusztán alakult meg kifejezetten legelőre alapozott lótenyésztés céljából 194 mén és 405 kanca tenyésztésbe állításával és a legszükségesebb, mintegy 6 hónap alatt felépített létesítményekkel (tisztek és katonák lakásai, törzsistállók, fedeles lovarda, vágóhíd, 8 nagy íves istálló stb.).

A birtok éves átlagban 7000-8000, a második francia háború alatt, 1800-1801-ben pedig 26 ezer lovat adott a hadseregnek.

1868-ig Mezőhegyesen csak katonai célú lótenyésztés és takarmánynövény termesztés folyt. Ez alatt az idő alatt tenyésztették ki a három hagyományos mezőhegyesi lófajtát, a nóniuszt, a mezőhegyesi félvért és a gidránt. A kiegyezés eredményeként a katonai állami ménesek - így Mezőhegyes is - a magyar kincstár tulajdonába kerültek. A birtok tehát 1868-ban magyarrá lett, 1869-ben pedig különvált a továbbra is katonai kezelésben maradt ménes - magyar királyi állami ménes - és a civil ménesbirtok - magyar királyi állami ménesbirtok.

Az iparinövény-termesztés, valamint a sertés- és szarvasmarha-tenyésztés beindulásával a birtokon igen dinamikus fejlődés vette kezdetét. E korszak két meghatározó egyénisége Kozma Ferenc és Gluzek Gyula volt. A magyar kormány nevében Kozma Ferenc vette át a császári kincstártól a ménesbirtokot, és fejlesztette lóállományát világhírűvé, míg Gluzek Gyula 1876. és 1892. között jószágigazgatóként tevékenykedett a birtokon, amelynek gazdálkodását új alapokra helyezve Közép-Európa akkori időkhöz mért legkorszerűbb állami nagybirtokát szervezte meg.

A századfordulóra Európa egyik legmodernebb, legnagyobb mezőgazdasági üzeme épült ki saját telefon-, távíró- és kisvasúthálózattal, ipari üzemekkel, mint a kendergyár, cukorgyár, fa- és állatifehérje-feldolgozó, malom, vágóhíd, szeszgyárak, szeszfinomítók. A birtoknak saját templomai, óvodái, iskolái, kórháza, gyógyszertára és az időseknek külön otthona épült.

Az I. világháború nem okozott különösebb veszteséget Mezőhegyesnek, ám amikor a megszálló csapatok tudomására jutott, hogy a trianoni határ megegyezik a birtokéval, néhány értéket átmentettek de ezek jelentős részben visszakerültek.

A fejlődés töretlen a II. világháborúig, ennek során azonban súlyos veszteségek érték a birtokot. Eszközeit, gépeit, tenyészállatait és egyéb értékeit az akkori mezőgazdasági minisztérium 4, egyenként 40 vagonból álló szerelvénnyel először az ország nyugati felébe, majd Ausztriába, végül pedig a bajorországi Bergstettenbe szállította, ahol annak közel 95 %-a az amerikai hadvezetés kezébe került és kiszállítás sorsára jutott.

1945. január 1-én vagyoni mélypontról kezdődött az élet két traktorral, hat lóval, 27 sertéssel, 100-200 szarvasmarhával a megmaradt épületekben és 15.000 hektárnyi földön. A talpraállás időszaka a 60-as évekig tartott. A birtok - a bánkúti és a dombegyházi állami gazdaságoknak a 70-es években történt hozzácsatolásával - állami gazdaságként, majd a mezőhegyesi cukorgyárral 1981-ben végrehajtott egyesítés után mint mezőgazdasági kombinát, tipikusan szocialista nagyüzemként működött, ahol inkább a méretek, a termelt mennyiségek és a komplex nagyüzem volt lenyűgöző, mint a produkált minőség és jövedelmezőség. A kombinát területe a rendszerváltást követő átalakulás idején 18.168 hektárnyi volt, melyből a szántóterület 15.880 ha-t tett ki. A termelési szerkezet négy fő növény termesztésére, négy állatfaj tenyésztésére és a megtermelt, illetve termeltetett alapanyagok részbeni feldolgozására épült.

A szántóterület növényenkénti megoszlása:

• kalászos gabona 4000 ha-on,
• kukoricafélék 8550 ha-on,
• cukorrépa 520 ha-on, valamint
• lucerna 1120 ha-on.

Kisebb területeken szója, magrépa, cirok hagyma stb. termesztése folyt.

Az állattenyésztés szerkezete:

• sertéstenyésztés 1700 db-os kocaállománnyal, 24.400 db-os napi bennálló sertésállománnyal,
• szarvasmarha-tenyésztés 6500 egyeddel, melyből tehén 2330, és évente kb. 14 millió liter tej és. 1200 hízómarha értékesítésével,
• lótenyésztés 650 egyeddel, melynek 40 %-a amerikai vérségű ügető, ebből 150 a budapesti ügetőpályán, 40 %-a ugróló alapvetően holsteini és kisebb mértékben hannoveri vonalak felhasználásával, 20 %-a egyéb- és fogatlovak, a tradicionális fajták mint a nóniusz és a mezőhegyesi félvér,
• fácántenyésztés 1500 db-os fácán törzsállomány tojatásával, keltetésével és 15 ezer kihelyezett fácán téli levadásztatásával.

Itt említhető meg még a kb. 250 db-os dám, a 650 db-os őz- és az ugyancsak vadászati célokat szolgáló vadnyúl-állomány.

Valamennyi növény esetében folyt vetőmag-, és valamennyi állatfajnál történt tenyészanyag-előállítás és -értékesítés. A növénytermesztés és az állattenyésztés helyben termelt és vásárolt alapanyagainak feldolgozásához rendelkezésre álltak a megfelelő kapacitású feldolgozóüzemek.

Önálló üzemként működött a traktor-, a kombájn-, a javító és szolgáltató, a 90 db-os járműparkkal rendelkező szállítási és a közel 200 főt foglalkoztató építészeti ágazat.

A rendszerváltozást követően 1991. január 1-jével a cukorgyár kivált a kombinátból, az átlagos dolgozói létszám így 1991-re 1969 főre csökkent.

A kombinát termelése messze meghaladta a pénzügyi lehetőségeket, fokozatosan csökkent a nyereségtermelés, a vállalati vagyon növekedése megállt, az időközben sorozatosan felvett hitelek következtében eladósodott, fizetésképtelenné vált, és 1991-ben elérte fennállásának legnagyobb veszteségét. Az adósságállomány meghaladta a vállalati vagyon értékét, a kamatok törlesztése elviselhetetlen terheket jelentett. Mindezek következtében 1992-ben elkerülhetetlen volt a csőd bejelentése. A csődegyezségi eljárások sikerrel zárultak, a szigorú költséggazdálkodás eredményeként a szállítói tőketartozások néhány hónapon belül kifizetésre kerültek. Ez azonban még nem mentette meg a felszámolási helyzettől a gazdaságot, hiszen öröklött kötelezettségeit nem tudta teljesíteni, ráadásul helyzetét két rendkívül aszályos év tovább rontotta.

A Pénzügyminisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Állami Vagyonkezelő Rt. közreműködése kellett ahhoz, hogy a gazdaság megmeneküljön a felszámolástól.

1992. december 31-ével a kombinát többségi állami tulajdonban lévő részvénytársasággá alakult. A kárpótlások miatt a birtok területe több mint 5400 hektárral csökkent. A megmaradt terület 11.151 hektár, amelyből 8864 hektár szántó. A pénzügyi rendezés része és feltétele volt az Állami Vagyonkezelő Rt. által végrehajtott 300 millió forintos tőkeemelés azzal a feltétellel, hogy az kizárólag öntözésfejlesztésre fordítható. Ez tökéletesen illeszkedett a mezőhegyesi elképzelésekhez, hiszen egy vetőmagtermesztésre szakosodott mezőgazdasági üzem kiegyensúlyozott, biztonságos és nyereséges gazdálkodásához elengedhetetlen az öntözés.

A vállalat akkori vezetése - felmérve a kialakult helyzetet és meghatározva a célt - megtervezte és végrehajtotta azt az intézkedéssorozatot, amely a belső tartalékok feltárásán túl külső szervek segítségét is igénybe vette. Mindezeknek köszönhetően megszűnt az időközben kialakult csődhelyzet, és a vállalat életében elkezdődhetett a kibontakozás, kezdetét vehette a fellendülés.

A belső tartalékok feltárása során kiemelkedő jelentőségű volt a vállalatirányítás átszervezése, a termelési szerkezet és volumen, a létszám- és bérgazdálkodás felülvizsgálata, az átalakulási és privatizációs program beindítása.

Ennek során megtörtént az alaptevékenységhez szorosan nem kapcsolódó üzemek, ágazatok kft.-kbe való kiszervezése vagy értékesítése, a két külső kerület, Bánkút és Dombegyház privatizálása, minden gazdaságtalan, nyereséget nem termelő tevékenység megszüntetése, a termelés szűkítésének eredményeképpen gépek és berendezések értékesítése, a vállalati bérlakások értékesítése, a szociális, jóléti és sportlétesítmények, tevékenységek átadása a helyi önkormányzatnak, mindezekkel összefüggésben pedig a dolgozói létszám csökkentése.

Nem egészen 3 év alatt, 1994 végére a birtok gazdálkodása normalizálódott, és már nyereséget termelt. Azóta is folyamatos a nyereséges gazdálkodás, ami részben a megváltozott, leszűkült termelési szerkezetnek és az ezzel arányosan csökkent dolgozói létszámnak köszönhető. A birtok pénzügyileg kiegyensúlyozott, termelési kiadásait bevételeiből folyamatosan fedezni tudja. Az öntözési beruházás és a nagyszabású műszaki fejlesztések hosszú távon biztosítják a nyereséges gazdálkodást.

A Ménesbirtok életében az eddigi legnagyobb változást a 2004 márciusában született kormányhatározat eredményezte, amely arról döntött, hogy a birtok részvényeit értékesítik. Ez a határozat arról is rendelkezett, hogy a tradicionális tevékenységnek, a lótenyésztésnek állami kézben kell maradnia, ezért az ágazat Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. elnevezéssel állami tulajdonban lévő társasággá alakult, amelynek feladata a több mint 220 éves múltra visszatekintő lótenyésztés sikeres folytatása.

A magánosított gazdaság Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. néven működött tovább. Fő tevékenysége a szántóföldi növénytermesztés, a vetőmag-termesztés és -feldolgozás, a szarvasmarha-tenyésztés és tejtermelés, valamint az erdő- és vadgazdálkodás volt. A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t a magyar állam 2016 végén visszavásárolta és a szétdarabolt tevékenységeket újra egyesítette. 2017 január 1-jétől Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. néven működik tovább.

A birtok összterülete 9862 ha, amiből szántóterület 8067 ha. A dolgozói létszám 330-340 fő.