Gidrán

Története

A császári és királyi ménesintézetet 1784-ben alapította II. József Mezőhegyesen, katonai lótenyésztés céljából. Mezőhegyesen — a világon egyedülálló módon — három lófajtát tenyésztettek ki e célnak megfelelően: a nóniuszt, a Furioso–North Start és a gidránt, amelyek színben, genetikában és hasznosításban is szépen elkülönülnek egymástól. A három közül a gidrán a legkönnyebb testtömegű, arab vérből született fajta.

A fajta gyökerei

A gidrán története 1816-ban kezdődött, amikor báró Fechtig Egyiptomban megvásárolt egy arab telivér mént, Gidran Seniort. Az 1811-ben született, a nedjedi Siglavy Gidran törzsből származó, 157 centiméter magas eredeti arab mén Bábolnára került, és ott állt tenyésztésbe. Ivadékai vitték tovább a vérvonalat Mezőhegyesre, ahol vegyes kancaállományt fedeztek.

A hosszú időn keresztül „Sárgaménesnek” nevezett kancaállomány túlnyomó részben Gidran-származású volt. A rokontenyésztés elkerülése, valamint a fajta küllemi és teljesítményértékének javítása érdekében később angol telivéreket vontak be a tenyésztésbe.

A fajtafejlődés négy szakasza

A gidrán törzs fajtává formálódása és fénykorának elérése négy, egymástól jól elkülöníthető szakaszban ment végbe.

I. szakasz (1816–1830) — a Gidran Senior törzsménivadékok. Az alapító mén hat bábolnai nevelésű fia lett törzsmén Mezőhegyesen: Gidran I, II, III és IV 1818-ban született és 1823-ban került Bábolnáról Mezőhegyesre, Gidran V és VI 1820-ban született és 1825-ben érkezett. A hat ménnek összesen 66 ivadéka született.

II. szakasz (1830–1838) — a Gidran Senior unokák. Az 1825-ben Bábolnán született Gidran VII (apja Gidran II) 1830-ban kezdte meg törzsméni tevékenységét, és nyolc tenyészév alatt 93 ivadéka született, közülük négy később maga is törzsmén lett. A szakasz másik jelentős ménje, Gidran VIII (apja Gidran VI) 111 ivadékot hagyott maga után. A közel tízéves szakasz 217, zömében sárga színű ivadékkal zárult — ez tette lehetővé a kizárólag sárga kancákból álló 9. számú ménes kialakítását.

III. szakasz (1838–1854) — a dédunokák. Öt Gidran Senior dédunoka (Gidran X, XI, XII, XIII, XIV és XV) fedezte a kancaállományt, meghatározva a 9. számú, sárga színű mezőhegyesi ménes szerepét. Közülük kiemelkedik a 11 tenyészéven át szolgáló Gidran XIII, aki 100 ivadékot hagyott maga után; Gidran XV 12 éven át állt a tenyésztés szolgálatában. A szakasz 1854 őszén zárult, amikor a 9. számú ménesből 65 kancát kiemeltek, és további 29 egyedet előjegyzésbe vettek a következő tenyészidény új besorolású, sárga színű anyakanca-ménese számára.

IV. szakasz (1855–1919) — a fajtaformálódás befejezése és az aranykor. Az 1855-ös tenyészidényre 94 sárga kancát soroltak a 4. számú gidrán ménesbe. A ménesfelügyelőség parancsnoki tisztét ekkor átvevő herceg Joseph Lobkowitz altábornagy elrendelte az állomány önálló törzskönyvi nyilvántartását és a gidrán méneskönyv vezetését — ezzel megszületett Mezőhegyes önálló arab félvér fajtája. A 19–20. század fordulóján már 16 kancacsaládról és három genealógiai vonalról lehetett beszélni.

Az anglo-arab jelleg és a fénykor

A nemzedékeken át folytatott beltenyésztés hatására a lovak testméretükben növekedtek, és egyre jobban elütöttek az arab félvérektől. Az eldurvulás megakadályozására és bizonyos alkati hibák javítására az 1861-ben parancsnokká kinevezett Franz Ritter altábornagy visszafogta az arab mének foglalkoztatását, és telivér méneket osztott be a gidrán ménesbe is. A kiegyezés után, a ménesek magyar állami tulajdonba kerülésével a mezőhegyesi vezetés a gidrán tenyészcéljává az elegáns anglo-arab jelleg fejlesztését tűzte ki. Az 1880-as évek elejétől az első világháborúig nagyobb telivér génhányadú anglo-arab törzsmének játszottak szerepet — Amaty Gidran I, Chief Justice Gidran I, Bíbor Gidran I, Kengyel Gidran I, Algy Gidran, Hűség Gidrán I.

A gidrán a 18–19. században a huszárság kedvelt hátaslova volt; leginkább a nyereg alatti hasznosítását részesítették előnyben, és a fajta egyedei a 20. század elejére jól lovagolható, nemes küllemű huszárlovakká váltak. A magyar lovassport-történet rögzíti, hogy 1887 és 1900 között a díjlovaglások élmezőnyében mindig volt gidrán fajtájú ló. Ekkor születtek az első híradások egy-egy gidrán kiemelkedő teljesítményéről is: 1891-ben a Magyar Királyi Honvéd Központi Lovaglóiskolába vezényelt Bíbor Gidran Kovásznay István nyergében Kispest déli határában egy 10 méterre becsült árkot ugrott át. A régi törzskönyvek tanúsága szerint a mezőhegyesi fajták közül a legtöbb lovat a gidrán kancaménesből helyezték át a bécsi Lovaglótanárképző Intézetbe, de a holicsi falkavadászatokon is kiválóan teljesítettek.

A 20. század viszontagságai

A világháború alatt a mezőhegyesi lóállománynak gyakorlatilag nem volt vesztesége, a román hadsereg azonban 1919. május 2-án bevonult Mezőhegyesre. 1919 őszétől az 1920. márciusi teljes kivonulásig 186 gidrán lovat hurcoltak el — köztük 74 anyakancát, 4 törzsmént és 4 törzsménjelöltet, a többiben különböző évjáratú kanca- és méncsikókat. 1920. március 20-án mindössze 13 anyakanca állt a tenyésztés rendelkezésére.

A háború után Mezőhegyes mindent elkövetett a regenerálás érdekében: a két világháború között inkább arab telivér és kisbéri félvér méneket részesítettek előnyben, aminek nyomán viszonylag rövid idő alatt értékes állomány alakult ki. Az 1930-as évek közepére a fajta visszaszerezte nemzetközi hírnevét — a két világháború közötti idők legjobb ugrólovai gidrán származásúak voltak, elég Várkonyi Tibor, Bodó Imre és Platty József sikereire utalni, díjlovaglásban pedig Pauly Hartmann és gidrán kancája jeleskedett. 1944-re már 90 törzskanca állt tenyésztésben; az állomány további fejlődését a háború akadályozta meg. 1943-ban az állományt vonalakra is bontották (A, B és C vonal) a beltenyésztés elkerülésére; a második világháborúban szinte a teljes „A” vonal megsemmisült.

A második világháború újabb megsemmisülés irányába taszította a fajtát: 1948-ban végül 28 anyakanca térhetett vissza eredeti otthonába, és az újrakezdéshez kilenc értékes mén állt rendelkezésre.

Az 1950-es évek végén 9 mezőhegyesi kancacsaládhoz tartozó 32 kanca és az évjárati csikóállomány került a Dalmandi Állami Gazdaság sütvényi ménesébe, ahol a fajta genetikai elkülönültségét nem oldották meg. 1961/62 fordulóján már csak 16 eredeti gidránról és 12 gidrán jellegű törzskancáról szólnak a korabeli leírások — megkezdődött a fajta felmorzsolódása.

A fajtarekonstrukció

A régi állatfajták megőrzési programjának keretében, a népies tenyészetekből felvásárolt 20 gidrán genetikai hátterű kancával indult el Borodpusztán a gidrán fajtarekonstrukciós program. Ide a gidrán származású kancák mellé Romániából importált fajtatiszta mént, Gidran IV-et is állítottak, akinek vérvonala a mai állományban is meghatározó. A fajtát sikerült újraéleszteni, és kiemelkedő sportteljesítményű egyedek születtek ebben a ménesben.

A ménest ezt követően többször áthelyezték — előbb Szántódpusztára, majd Marócpusztára, ahol a sütvényi ménes maradék állománya is csatlakozott hozzá. Az állomány ekkor 75 állami tulajdonú kancát tett ki; magántulajdonban gidrán ekkor még nem volt.

A rendszerváltással megalakult a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület, amelybe a gidrán 75 kancájával tagozódott be, és amely ezután Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület néven, két tenyésztő bizottsággal folytatta a fajtafenntartó munkát. Egyre több ló került magántenyésztők tulajdonába, és — szintén magántenyésztői kezdeményezésre — megkezdődött a gidrán lovak vásárlása a romániai radautzi ménesből: az onnan érkezett 61 tenyészkancával és több mint egy tucat ménnel helyreállt a fajta genetikai sokszínűsége. A két világháború között kihalt kancacsaládok kivételével mindegyik fenntartását sikerült megoldani.

Hazatérés Mezőhegyesre

A Magyar Országgyűlés 2016-ban hozott törvényt a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról, amelyben rendelkezett a Mezőhegyesen kitenyésztett hagyományos lófajták — a Furioso–North Star és a gidrán — méneseinek újbóli felállításáról a fajták szülőföldjén, valamint genetikai állományuk megőrzéséről. A törvényben foglaltak megvalósítása érdekében, a Földművelésügyi Minisztériummal folytatott egyeztetések után született meg a döntés: az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad tulajdonában lévő marócpusztai gidrán állomány mezőhegyesi kancacsaládokra visszavezethető része kerüljön vissza Mezőhegyesre.

A 96 egyedből álló állomány átszállítása ezt követően indult el, az utolsó lovak 2017. október 27-én érkeztek meg. Így 60 év után visszakerült Mezőhegyesre a három őshonos fajta egyike, a gidrán, amelyet 150 éven át tenyésztettek a ménesbirtokon, de 1957-ben eltelepítettek a fajta szülőhelyéről. Azóta már több csikó is született itt.

Önálló tenyésztőszervezet

A hazatért ménessel és a magántulajdonban lévő tenyészkanca-állománnyal a fajta átlépte a 300-as létszámhatárt, s ezzel felvetődött az önálló egyesület létrehozásának gondolata. A kezdeményezés széles körű támogatást kapott: a bíróság 2019-ben bejegyezte a Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesületét, majd az Agrárminisztérium hozzájárult ahhoz, hogy a fajtafenntartói jogot a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesülettől átvegye. Az egyesület 2020 januárjától önállóan végzi a fajtafenntartást.

2023 januárjában — az egyévesnél idősebb kancacsikókkal együtt — az egyesületben regisztrált kancalétszám átlépte az 500 egyedet: ez a fajta történetének legnagyobb létszáma.

Sportsikerek

Az eredetileg a katonaság számára tenyésztett, huszárlóként használt gidránok hasznosítása idővel megváltozott: a sportban váltak sikeressé — leginkább a militaryban, a lovastusában és a díjugratásban, de a fogathajtásban is.

Az 1928-as amszterdami olimpián Elliot díjugratásban aranyérmet szerzett. Az 1930-as években Pauly Hartmann és Legszebb díjlovaglásban, Aachenben az olimpiai nagydíj 5. helyét szerezte meg. A második világháború utáni két évtizedet olyan nevek fémjelzik, mint 7 Siglavy Gidran I-4 (Mérges), 85 Gidran „B” VIII, 83 Ragyogó Gidran (Szlanka) vagy Gidran Maxim I-78 (Ibolya).

A borodpusztai, majd marócpusztai ménes nemzedékéből országos jelentőségű ugrólóvá fejlődött Gidran Maxim I (Ibolya), és szép reményekre jogosított a díjugratásban a Gidran IV-53 (Jácint), a Gidran IV-60 (Igaz) és a 60 Gidran III-14 (Rebeka) is. Innen került ki Gidran VI-3 (Obeliszk), az országos bajnok fogatló, aki 1992-ben a kettesfogathajtás magyar bajnoka lett.

Az elmúlt évtizedek kiemelkedő versenylovai:

• Gidran XI-4 (Sóhaj) — William Fox-Pitt nyergében egy adott időpontban a világ legjobb tereplova; 2004-ben megnyerte a fiatal lovak világbajnokságának terepszakaszát.
• Gidran XXVIII-4 (Iduna) — a fajta eddigi legnagyobb sikere: háromcsillagos military lóként fejezte be sportkarrierjét, majd 2020-ban került tenyésztésbe.
• Gidran XI-39 (Nimfa) — a moszkvai olimpiára minősült military ló, Harald Ambros lovassal.
• Razbeg I-12 (Kis Mitok) — a londoni olimpiára minősült military ló, Alice Naber-Lozeman lovassal.
• Déva Gidrán Hűtlen — kimagasló military ló, aki egyetlen magyarként minősült a sydney-i olimpiára.
• Gidran XI-16 (Ima) és Gidran XI-53 (Sáfrány) — nemzetközi háromcsillagos military lovak (Ima Jan van Beek nyergében).
• Gidran XI-50 (Sovánka) — magyar military bajnok Pintér Vanda lovassal.
• Gidran XXIV-120 (Sellő, 2007) — 2012 és 2016 között Varga Istvánnal versenyzett militaryban, majd visszakerült a tenyésztésbe.
• Gidran Razbeg I-2 (Sobri, 2003) — egy-, majd kétcsillagos szinten versenyzett militaryban Kaizinger Balázzsal, majd Egyed Lászlóval.

A magántenyésztők lovai közül kiemelkedik Gidran-44 (Mytok), aki tíz éven át volt a díjugrató pályák állandó szereplője: kitartásos magasugratásban 200 centimétert ugrott, majd másnap 145 centiméteres díjugrató pályán szerepelt eredményesen. Gidran XIII-43 (Fáraó) Magyarországon kívül Olaszországban is eredményes ugróló volt, és 2018-ban, 20 évesen került tenyésztésbe.

A sikerek a fajta genetikai értékét is bizonyítják.

Jellemzői

A gidrán kizárólag sárga színben fordul elő, több-kevesebb fehér jeggyel. Tömeges testfelépítésű, középnehéz hátas fajta. Feje testtömegével arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú; nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú. Marja kifejezett, hosszan hátranyúló, elég jól izmolt; háta és ágyéka szintén közepesen hosszú. Szügye széles, jól izmolt, mellkasa többé-kevésbé mély, dongás. Az anglo-arab hatás ellenére erős csontozatú, lábszerkezete túlnyomórészt szabályos, durva lábszerkezeti hibáktól mentes. Könnyű, elegáns kocsilóként is használható.

Ma gidránnak csak az a ló számít, amely mezőhegyesi vagy borodpusztai kancacsaládból származik, és 16 ükszülője közül legalább 7 a Gidran-vonalhoz tartozik.

Elterjedtsége

Gidránok Magyarországon kívül csak Romániában és Bulgáriában jellemzőek, kisebb létszámú ménesekkel. A fajta tisztán való fenntartása világörökségi szempontból is jelentős, ezért minden értékes vérvonal és kancacsalád megőrzése különös jelentőséggel bír.

Forrás: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.; Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete; Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (MLOSZ)