- július 17-19. között került megrendezésre a Hársfa utcai lovaspályánkon a XXVI. Kanca- és Ménverseny, Méneskönyvek versenye.
A Méneskönyvek versenyében magyar útlevéllel rendelkező 5-8 éves lovak vehettek részt a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének támogatásával. Az öt- és hatéves kategóriában is ménesünk lovai nyerték a bajnokságot Piroska Zoltánnal. Az ötévesek között Lorina M (Emmerton – Koppány), míg a hatévesek között Kármen M (Calvino Z – Stauffenberg) volt a legjobb. Az utánpótlás kategóriában PM Baltimore Horváth Balázzsal volt a legeredményesebb a három nap során.
A Díjugrató Szakbizottság támogatta a Kanca II. és a Mén II. döntő összdíjazását, ahol 1-1 millió forint került kiosztásra a legjobb 6-6 páros részére. 8-8 nevezés érkezett a kategóriába, de a kis mezőny olyan lovasokból állt, akik magyar bajnokságot nyertek, illetve Európa- és világbajnokságokon képviselték hazánkat.
A Mén II. Döntőt 140 cm-en Krucsó Szabolcs nyerte Aranykapu Con Lordan nevű lovával, Horváth Balázs lett a második PM Casellóval, míg ifj. Szabó Gábor végzett a harmadik helyen Timpex Fényévvel.
A Kanca II. Döntőben ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel győzött, Krucsó Szabolcs Lady Winnerrel második helyen végzett, ménesünk lovasa, Piroska Zoltán pedig Flórával harmadik lett.
A Szuperdöntőbe a két nem legjobb 5-5 párosa jutott. Izgalmas küzdelem után ifj. Szabó Gábor Timpex Fényévvel vihette el a vándorserleget, míg a második leggyorsabb hibátlant Horváth Balázs lovagolta PM Quinterával, a harmadik helyezést pedig Kovács Henri szerezte meg Rádiháza-Estikével.
Balogi András emlékét ápolva a ménesbirtok 2011-től a versenybíróság döntése alapján a Kanca- és Ménversenyen a legszebb stílusban lovagló lovas részére különdíjat ajánl fel. Balogi András, a magyar lovassport kiemelkedő versenyzője, Mezőhegyesen 1965-1982-ig versenyzett. Ifjúsági lovasként részt vett a londoni és hannoveri ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol kiemelkedő lovaglási stílusát a sajtó a legszebben lovagló versenyző jelzővel méltatta. Az idei évben ezt a különdíjat ifj. Szabó Gábor nyerte el.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Szöveg: Bardóczky Veronika lótenyésztési csoportvezető
Fotók: Molnár László – facebook.com/LaszloMolnarPhotography