2020. június 4-én 20.00 órától rendhagyó tárlatvezetéssel egybekötött gyertyagyújtással emlékeztünk a trianoni békediktátum centenáriumán a mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjteményben. A megemlékezésen a zuhogó eső ellenére is közel 80 fő volt jelen. Tarkó Gábor, a Ménesbirtok iskolájának igazgatója és a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője a mezőhegyesiek I. világháborús részvételéről, a háború, a román megszállás és a békediktátum településünkre gyakorolt következményeiről, valamint a Ménesbirtok háború utáni helyreállításáról állította össze a tematikus tárlatvezetést. Három kiállítóteremben Igazgató Úr és munkatársaink: Benkő Anita, Nagy-György Tamás és Pintér Gábor adták elő a kisebb csoportokra osztott közönségnek. Pap István Tibor polgármester úr megható beszédében hangsúlyozta, nem sokon múlt, hogy Mezőhegyes Csonka-Magyarország határain belül maradt és nem tartozik ma Romániához. „Nem felejtünk, nem felejthetünk!” A Ménesbirtok csatlakozott az Összetartozásunk Tüze Programhoz. A múzeum folyosójának kövén Nagy-Magyarország térképén belül Csonka-Magyarország határvonalára helyeztük az emlékezés mécseseit.

A megemlékezés után 21.00 órakor a résztvevők együtt vonultak át a Szent György-templomba, ahol Dr. Kasuba Róbert plébános és Erdősi Tibor református lelkész tartott áhítatot, majd orgonaszó mellett énekeltük el a Himnuszt. A rendezvényt a járványügyi előírások betartása és betartatása mellett szerveztük meg.

 

Az alábbiakban a tárlatvezető szöveg részleteit közöljük:

 

I. A békediktátum

 

A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része. A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett korlátozta a magyar hadsereg létszámát (35 000 főben), megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását, jóvátételi kötelezettséget írt elő. 1920. június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban, a franciaországi Versailles-ban.

A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (Csallóköz a teljes Dél-Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi része), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül. A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe – ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.

A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent).

A Magyar Királyság lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása még nagyjából sem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, azaz magyarok kerültek szülőföldjükön kisebbségbe. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:

 

– Felvidéken (ma Szlovákia): 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a

– Erdélyben (ma Románia): 1 662 000 – 32%

– A Vajdaságban (ma Szerbia): 420 000 – 28%

– Kárpátalján (ma Ukrajna): 183 000 – 30%

– Horvátországban: 121 000 – 3,5%

– Muravidéken (ma Szlovénia): 20 800 – 1,6%

– Felsőőrvidéken (Burgenland) (ma Ausztria): 26 200 – 9%

 

A békeszerződés után a magyar népesség aránya a népmozgás miatt általában csökkent – százezrek települtek át az anyaországba –, de az elcsatolt területeken ma is nagy számban élnek magyarok.

Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Súlyos torzulásokat okozott, hogy számos estben bár a gyárak, üzemek Csonka-Magyarország területén megmaradtak, nyersanyagbázisuk a bezárkózó utódállamok területére került át. Így volt ez a Mezőhegyesi Cukorgyár esetében is, amelynek répatermő területei jelentős részben Partiumban és a Bánság területén voltak. A további intézkedések közé tartozott, hogy nem épülhet Magyarországon vasút egynél több sínpárral.

 

II. Adatok Mezőhegyes történetéből a rendhagyó tárlatvezetéshez

 

A mezőhegyesi Kaiser manővert, az osztrák-magyar hadsereg háború előtti utolsó nyári hadgyakorlatát 1912 szeptemberében, Ferenc Ferdinánd trónörökös jelenlétében rendezték meg.

Az első világháború alatt Mezőhegyesről 1104 embert vittek el katonának, az így kieső munkaerőt hadifoglyokkal és némely munkakörökben nőkkel, gyerekekkel pótolták. Miután a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonult a településről, 1919. május 2-án a Román Királyi Hadsereg katonái vonultak be. Román nevet is adtak a településnek: Dumbrava Rosie [ejtsd: Dumbrává Rosié] – jelentése: vörös berek, fás, tölgyes terület, ami az akkori kiterjedt erdős területekre utal. Végül 1920. március 29-én, siralmas körülmények közé taszítva hagyták el Mezőhegyest. A román zsákmányolás összértéke koronában 191 millió (1920), illetve 76 milliárd (1924); pengőben 6 millió pengő. „Sajnálom, hogy a jó istállókat nem görgethetem át a határon.” (Toma Fabius kiürítés irányításáért felelős osztályvezető)

A ménes közvetlenül a megszállást megelőzően 1407 lovat számlált, ám a román csapatok kivonulásukat megelőzően 1149 lovat, a teljes állomány 82%-át elvitték. A számszerű veszteséget súlyosbította, hogy a megszállók kiválogatták a tenyészanyag színe-javát. A Mezőhegyesen maradt 258 lóból álló töredék-ménesben 3 mén, 1 próbamén és 105 tizenhat éven felüli kanca volt. A mezőhegyesi ménes megmentésében és a tenyésztői munka újjászervezésében jelentős érdemei voltak Dévényi Jánosnak, az utolsó ménesparancsnoknak.

A háború pusztításait maga mögött hagyva az 1930-as évekre a Ménesbirtok új erőre kapott, és ismét a háború előtti termelési eredményeket megközelítő szinten működött. Nagy szerepe volt ebben Battha Sándor jószágigazgatónak. Az 1931-ben létesült Mezőhegyesi Növénynemesítő Telep Székács Elemér és dr. Fleischmann Rudolf irányításával számos állami elismerést nyert törzskönyvezett növényfajtát előállításával. Az 1920-as években a település kulturális és közösségi élete is fejlődésnek indult: nyolc új majori iskola és kultúrcsarnok létesült, ifjúsági mozgalmak sokasága működött, majd 1927-ben kiskatonákból megalakult hazánk első lovas zenekara. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a település teljes villamosítása, és felszentelték az evangélikus templomot.

 

Kiskatonák

A Mezőhegyesi Méneskar már hét-nyolc éves kortól fogadott be elsősorban olyan árva gyerekeket, akiknek szülei a háború áldozatai lettek. Az első világháborút követően a köznyelv ezeket a gyerekeket nevezte trianoni árváknak. A két világháború között elvált szülők gyermekei és félárvák is voltak közöttük. Szigorú katonás rendben nevelték őket a ló szeretetére, harci készségekre, a haza védelmére. Külön öltözetük volt ünnepnapokra és munkanapokra. Többségük itt helyben vált igazi „nagyhuszárrá”, és kapta meg a fakard helyett az igazi kardot. Ma a város egyik tere őrzi emléküket, a Kiskatonák tere.

 

III. Revizionizmus

 

Revízió – az igazságtalan és túl szigorú trianoni békeszerződés felülvizsgálata. A legtöbb magyar irredenta volt: a történelmi jog alapján minden elvesztett területet visszakövetelt. Az irredentizmus (olasz irredento, azaz „meg nem váltott” szóból) a naconalizmussal és a revizionizmussal összefüggő eszme vagy mozgalom, melynek célja az elvesztett szülőföld visszaigénylése és visszafoglalása. Az irredentizmus területi követeléseit (valós vagy képzelt) történelmi és/vagy etnikai összetartozás alapján próbálja igazolni. Etnikai elv: egy józan kisebbség beérte volna etnikai alapú határrendezéssel.

A két világháború között a revizionizmus mindenhol megjelent:

 Jelmondatokban, imákban: „Nem, nem, soha!” , „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.”, „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.” (Hiszekegy ima).

Megjelent iskolákban: taneszközökön, tanszereken, a tananyagban (Balanyi Miklós terem, majori iskolák).

Ifjúsági mozgalmakban például: Szívgárda, cserkészet, Református Ifjúsági Mozgalom  (RIM), Levente Mozgalom → „Szebb jövőt!” köszönés. A Levente Mozgalom tárgyi emlékei megtalálhatók „Ménestörténet” című kiállításunk anyagában, például a Bánáti Antal karnagy vezette fúvószenekar hangszerei.

Plakátokon, emlékműveken → Ereklyés Országzászlók → a lobogót mindig félig vonták fel; felirata „Így volt, így lesz!” Mezőhegyes Országzászlóját személyesen Urmánczy Nándor, a mozgalom meghirdetője avatta fel 1933. január 15-én. Tarkó Gábor képviselő kezdeményezésére adománygyűjtés indult az Emlékmű rekonstrukciójára. A Város- és Környezetvédő Egyesület számlájára várjuk az adományokat! Az Országzászló avatására 2020. augusztus 20-án kerül sor, az adományozók nevét feltüntetjük az emlékmű keríté-sén.

Irodalmi és képzőművészeti alkotásokban, zeneművekben:

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dal az 1920-ban, a Vincze Zsigmond (zene) és Kulinyi Ernő (szöveg) által írt Hamburgi menyasszony című operett egyik dalbetétje, a kor leghazafiasabb dalai közé számított.

Különféle tárgyakon, reklámokban például: szódásüveg „Nem, nem, soha!” felirattal, Vesta cipőpaszta reklámja, falvédők.

Az 1930-as években a mezőgazdasági termékek kivitele és a revízió kérdése miatt hazánk egyre inkább elkötelezte magát a náci-fasiszta hatalmak oldalán (németek, olaszok). A Kisantant (Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia magyarellenes szövetsége) egy talpalatnyi földet sem akart visszaadni a magyaroknak, ezért a velük való tárgyalás nem vezethetett eredményre. A revizionizmus sodorta hazánkat a II. világháborúba.

 

Szöveg: Pintér Gábor referens; Tarkó Gábor, a Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója
Fotó: Tarkó Gáborné Balogh Elvira óvodapedagógus, szervező; Pintér Gábor referens, Tarkó Gábor