1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Lengyel, luxemburgi, német siker

A IV. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának első versenynapján a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lovaspályáján az 5-6-7 éves lovak kvalifikációs versenyével kezdődött a négynapos program.
Hét nemzet – Ausztria, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Románia és Magyarország – 39 fogata állt starthoz.

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) megalakulásának évében (1921) Párizsban írta alá a lovasversenyek alapszabályát. A célok között a természetes környezet, valamint a lovak egészségének, jólétének védelme kiemelt helyen szerepel. E célok változatlanok, ám a fiatal fogatlovak versenyszabályzata jelentősen eltér a hagyományos fogatversenyek előírásaitól.

A hagyományos fogatversenyeket a díj- (A versenyszám), a maraton (B) és az akadályhajtás (C) versenyszámokban rendezik.

A világbajnokság 5-6-7 éves lovai, az elődöntőben és a döntőben egyes fogatokba fogatolva mérkőznek.

A korosztályonkénti elődöntőket csütörtökön és pénteken egy 80×40 méteres négyszögben rendezik.

A verseny kvalifikációs feladata: egy díjhajtó program teljesítése után, a fogat azonnal megkezdi az akadályhajtást.
Az 5-6-7 éves lovak szombati döntőjében a díjhajtás, vasárnap a kombinált maratonhajtás szerepel a versenyprogramban (a selybapárok mellett két maratonakadály és a vizesakadály is a pálya része).

AZ 5 ÉVES LOVAK VERSENYÉBEN csütörtökön 16 fogat startolt. A legjobb eredményt a sziléziai fajtájú (fekete, mén) DAJLUK érte el 7,81 pontszámmal, hajtója a lengyel Veronika Kwiatek.
A legeredményesebb 5 éves magyar ló, az ötödik helyre érkező NONIUS-20 ZEMPLÉN (fekete, kanca, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lova) 6,08 pontszámmal. Hajtója Papp János.

Egyeneságon 6 ló jutott a döntőbe. 10 ló a pénteki vigaszágon javíthat.

A 6 ÉVES LOVAK VERSENYÉBEN az első versenynapon 14 fogat startolt. A legjobb eredményt a vesztfáliai fajtájú, luxemburgi SAN REMO ROYAL (7,83 pont) érte el (ez a teljes mezőny legjobb pontszáma) hajtója Franz Schiltz. A páros az elmúlt évben az 5 éves lovak között bronzérmet szerzett. A következő négy helyen 7 pont felett német ló végzett.
Egyeneságon ebből a korosztályból 8 ló jutott a döntőbe. 6 ló a pénteki vigaszágon javíthat.

A 7 ÉVES LOVAK VERSENYÉBEN az első versenynapon 9 fogat startolt. Indult a németek korábbi világbajnok fiatal fogatlova, FORTINO, aki a legjobb eredményt érte el a mai versenyben (7,48 pont) is. Ebben a mezőnyben négy lipicai ló szerepelt. Egyeneságon 3 ló jutott a döntőbe. 6 ló pénteken a vigaszágon javíthat.

A pénteki program 10.00 órakor kezdődik. Ez az 5-6-7 éves lovak kvalifikációjának 2. körét jelenti. A vigaszágon 22 ló versenyez a döntőbe jutásért.
Szórakoztató program a lovaspályán pénteken 19 órától kezdődik, a műsorban fellépnek helyi zenekarok, sztárvendég Jolly és Suzy a Hárfa utcai Lovaspályán.

ELSŐ KÖRBEN DÖNTŐBE JUTOTTAK (17 LÓ):

5 éves lovak

1. DAJLUK (fekete, sziléziai mén) – Weronika Kwiatek (POL) 7,81
2. ADELE M (szász-türingiai, pej, kanca) – Bettina Winkler (GER) 7,71
3. FINESSE 374 (vesztfáliai, gesztenye, kanca) – Alexander Bösch (AUT) 6,94
4. FROMBORK (sziléziai, fekete, mén) – Bartlomiej Kwiatek (POL) 6,44
5. NONIUS-20 ZEMPLÉN (nóniusz, fekete, kanca) – Papp János (HUN) 6,08
6. IMAGE (KWPN, pej, mén) – Szilágyi Zsolt (HUN) 6,00

6 éves lovak

1. SAN REMO ROYAL (vesztfáliai, pej, mén) – Franz Schiltz (LUX) 7,83
2. CHARLY BROWN (szász-türingiai, pej, herélt) – Jessica Wächter (GER) 7,50
3. FEE FST (szász-türingiai, pej, kanca) – Michelle-Sophie Bloßfeld (GER) 7,11
4. DSP RUBINA BLACK (német sportló, fekete, kanca) – Bettina Winkler (GER) 7,09
5. FST LAURIN (szász-türingiai, fekete, kanca) – Lars Krüger (GER) 7,06
6. HANDRO (KWPN, pej, herélt) – Cristiano Cividini (ITA) 6,55
7. RENESANS (sziléziai, fekete, mén) – Bartlomiej Kwiatek (POL) 6,50
8. PASSAT (sziléziai, fekete, mén) – Weronika Kwiatek (POL) 6,00

7 éves lovak

1. FORTINO (német sportló, pej, herélt) – Marie Tischer (GER) 7,48
2. LOXIA (sziléziai, fekete, kanca) – Weronika Kwiatek (POL) 7,11
3. INCITATO XIV-48 (lipicai, szürke, herélt) – Andrea Dobretssberger (AUT) 6,14